Érzelmi analfabéta? Mi vagyok, ha senkit sem szeretek, nem érdekel senki és a nap 24 órájában egyedül vagyo az álomvilágomban, ahol mindíg elképzelem hogy emberek vesznek körül, és szeretek valakit és engem is szeretnek?

Bárcsak ne törölted volna magad!!!

16 éves vagyok, régebben is "játszottam" ezt, de mostanság, pár hónapja kezdődött az a korszak, hogy egyáltalán nem szeretek eljárni sehová, nem érdekel az iskola, nem foglalkoztatnak az emberek, inkább begubózom, zenét hallgatok, sétálgatok és közben azt képzelem, hogy emberek vannak körülöttem, kb. periodikusan váltakozó álomvilágokból, akik figyelnek, ott vannak velem, beszélek hozzájuk, foglalkoznak velem, különlegesnek tűnök mellettük, szeretnek, stb...

A legborzasztóbb az egészben, hogy ez a dolog szép lassan túlnőtt rajtam és bár tudom, hogy rossz, nem bírom abbahagyni! Minden szürke, céltalan és reménytelen az álomvilágon kívül, és egyre inkább az lesz. Nem érzek magamban erőt a tőlem megkövetelt dolgok teljesítéséhez, a valóságban unalmasnak, értéktelennek tartom magam és minél kevesebbet teszek, hogy jobb legyen, a fokozatosan növekvő csőd annál inkább lehúz. Kezdem úgy érezni, hogy ez tulajdonképpen csak az én alkalmatlanságom az életre és föl kéne adnom, mert emberként elbuktam és ennek így semmi értelme. Járok pszichológushoz, de olyan abnormálisnak tartom, amit csinálok, hogy szóba sem merem neki hozni. Senki nem tud róla!

Veled mi történt azóta? Kérlek, kérlek olvasd el ezt!!!