Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak, hogy ne veszíts...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogy ne veszítsem el a barátomat?

Figyelt kérdés
Már lassan két éve leszünk együtt, de eddig még nem feküdtünk le egymással, mert ő még nem volt lánnyal, és eléggé gátlásos, fél, meg nagyon ideges mindig, és hiába próbálom ellazítani nem sikerül semmi sem, nem impotens, csak egy idő után beijed, és nem lesz semmi. Ilyen kisebb dolgok már voltak, hogy ő kényeztet engem, de én ezt nem tudom neki visszaadni, mert nem is nagyon igényli, meg nem is sikerül sajnos, pedig én mindent beleadok(volt már barátom, tudom hogy mit kell csinálni), és ez annyira kiborít, hogy nem kíván, nem akar lefeküdni velem hogy szinte már minden héten ez miatt veszekszünk, de nem kezdeményez, nem is csinál semmit, és ez miatt nagyon el vagyok keseredve mert szeretem. Mondtam neki ma már elkeseredésemben, hogy ha nem csinál semmit sem január végéig, akkor vége lesz, mert nekem hiányzik a szex és nekem ez igy nem egy kapcsolat, mert hiányzik az egészből a szenvedély, és erre azt mondta, hogy akkor inkább ő fog velem szakítani, mert nem akarja az életemet tönkretenni. De nem akarom hogy vége legyen, mert szeretjük egymást, csak épp a szex nem megy. Légyszi normális válaszokat kérek! Én 20 ő meg 23 ha ez fontos...
2010. dec. 14. 23:42
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Ja es a pszihologus tenyelg jo otlet akarmilyen durvan hangzik... De a leitatas se rossz :)
2010. dec. 15. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
első: volt olyan h mondom addig nem engedem hogy simogassan stb amig nem lesz szex, na ezt bírtam 2hétig utánna már hagytam magam... igen fontos lenne nekem is a szex, és gondolkozom már régóta a váltáson, csak szeretem és mivel minden más jó emiatt nehéz a döntés
2010. dec. 15. 00:08
 13/19 A kérdező kommentje:
az ivástól belazul tényleg, volt már olyan h akkor már élvezni kezdte a dolgot, és majdnem lett vmi, csak úgy meg nem akar inni, hogy direkt ez miatt, mert akkor inkább ideges lenne minthogy lazult
2010. dec. 15. 00:10
 14/19 anonim ***** válasza:

Meg mindig elso

kitartasod az van,de vajon a vagyaidnak meddig tudsz parancsolni? Szted ez meddig mehet igy? Ha komolyabban gondolkoztok a jovotokon gyereket hogy fog neked csinalni? Gondolom eleted hatra levo reszet szex nelkul nem akarod leelni... De most komolyan lattad vagy erezted mar a farkat?

2010. dec. 15. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
azt nem kell tudnia miért isztok, menjetek el szórakozni, iszogattok, hazamentek és teperd le. és mondd meg neki hogy kész, eljött a pillanat, és hagyja magát, ne csináljon semmit csak feküdjön és élvezze. hátha így belemegy. és mondd neki hogy nagyon szereted, és nem érdekel hogy hogy fog alakulni az első, ez nem fog változni. csak tegye meg ezt érted, hogy érezhesd hogy szeret.
2010. dec. 15. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:
mondtam már h hétvégente igyekszek hogy hátha legyen vmi ami azt jelenti hogy simogatás utánna meg orál
2010. dec. 15. 00:17
 17/19 anonim ***** válasza:

Ha nagyon gátlásos, próbálkozzatok vaksötétben. NE veszekedj vele emiatt, mert attól még rosszabb lesz!

A pia szerintem is jó ötlet.

De ha semmi nem segít, keressetek fel egy szexológust vagy pszichológust.

És még valami, én a helyedben nem szakítanék vele, ha szeretem.

2010. dec. 15. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező. Én komolyan azt tanácsolom, hogy a pároddal keressetek fel egy szexuálpszichológust, mert a leírtak egy 23 éves srácnál, 2 évnyi párkapcsolattal a háta mögött nem normálisak.


Ha egyébként szerető és elfogadó a kapcsolat, valamint ha te már minden lehetséges dolgot megtettél, szerintem nincs más megoldás.


A barátod, ahogyan írtad, sokszor már előre fél, hogy nem fog menni. Erről az jut eszembe, hogy a pánikbetegségnek is sajátossága az elővételezett félelem a rohamoktól.


Szerintem keressetek egy szexuálpszichológust.


Én egyébként megértem a barátod gondjait, mert 23 éves szűz lány vagyok. Én is nagyon zavarba tudok még jönni attól, hogy meztelen vagyok a barátom előtt, és más keze jár ott, ahol korábban csak az enyém szokott. Ám mi 5 hónapja vagyunk együtt, és mindezek ellenére mindig egy lépéssel előrébb jutunk, és egyre jobban feloldódom.

2010. dec. 15. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Szerintem meg írassatok fel viagrát. Elmeséli a sztorit, fel fogják neki írni. Elég egy két szemes. Bevesz egy felet garantáltan állni fog a dákó, idegesség ide vagy oda. Aztán még egy két alkalommal csináljátok gyógyszerel és utána jó esetben már magától is menni fog.
2010. dec. 15. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!