Szakítottunk, van még remény?

24 éves fiú vagyok, 4 éve jártunk a szerelmemmel ebből 2 év együtt élés volt.

Pont egy héttel ezelőtt valahogy kibukott hogy van egy pasi a környezetében, akit ugyan nagyon ritkán lát, de akkor eléggé felkavarja a puszta látványa is. Nem történt semmi, soha nem csalna meg, tudom.

A kapcsolatunk a klasszikus őszinteségen és bizalmon alapult, ezért mondta el ezt az esetet is, mert már ettől is nagyon szarul érezte magát, ugyanis állítása szerint soha nem tapasztalt ilyet más férfi iránt mióta együtt vagyunk. Tényleg rá sem nézett más férfiakra.

De nem ez a szakításunk oka, én ezt azért fel tudnám dolgozni. A baj az, hogy fél évvel ezelőtt már majdnem szakítottunk akkor azért mert bennem támadt fel az a rohadt férfi ösztön és majdnem mentem a farkam után..semmi konkrét nem volt akkor sem, csak elmondtam neki hogy elbizonytalanodtam és akkor majdnem szakítottunk de egy nap elég volt hogy rájöjjek hogy mekkora marha lennék ha 1-2 numeráért félredobnám talán életem szerelmét. Azt hozzá kell tenni hogy nekem ő az első komoly barátnőm és komolytalan se volt sok előtte, tehát tapasztalatból nekem nincs sok, neki meg már volt több hosszabb is ő idősebb nálam 1,5 évvel. És már az elején ettől félt hogy egyszer bekattanok és megyek majd a farkam után.

Na lényeg a lényeg, hogy akkor nem szakítottunk és minden jó volt 1-2 hétig, majd az azóta eltelt fél évben kicsit elkezdtünk kihülni lassacskán. Talán az odafigyelés csökkent leginkább. A szexuális életünk is hullámvölgyben, valahol kisiklottunk. És valószínűleg ezért tud most benne érzéseket kelteni egy másik férfi.

Ezen kívül vannak még olyan dolgok amiket velem kapcsolatban mindig nehezen tolerált. Én iszonyatosan trehány vagyok és figyelmetlen, tényleg tudom magamról hogy néha dühítően, de ezen én nem tudok sajnos változtatni. Vagy lehetne?? Sokszor próbálkoztam, de nem megy és az ígéretem már nem hitelesek. Neki is vannak olyan tulajdonságai amiket én nehezen viselek, de én valahogy mindig is úgy szerettem ahogy van, sosem próbáltam megváltoztatni.

2 napja szakítottunk, elköltöztem (illetve még folyamatban van..de már nem vagyunk együtt). Az a baj hogy úgy érzem mindketten szeretjük még egymást és mindkettőnket eléggé megviselte ez a szakítás, de mégis intelligensen intézzük eddig.

Ma elhoztam a cuccaim egy részét és persze beszélgettünk is. Valahogy mindkettőnk azt érzi, az agyunk azt mondja hogy a szakítás a helyes döntés, valaminek történnie kell, mert a kapcsolatunk ebben a formában nem mehet tovább. De a szívünk mást mond. Most azt hiszem valami olyasmiben maradtunk, hogy most megpróbáljuk kicsit egymás nélkül és meglátjuk ki mit érez, hagyjuk leülepedni a kavargó érzelmeket.

Bennem iszonyatos űrt hagyott maga után és úgy érzem hogy képtelen vagyok nélküle élni. Minden percben ő jár a fejemben és hogy hihetetlen hogy idáig jutottunk. E-mailezünk meg beszélünk néha telefonon és olyankor mindig sokkal jobb kedvem lesz, ha csak hallhatom a hangját.

Alapvetően jó páros voltunk szerintem, nagyon jól megvoltunk. Most mindketten hihetetlenül össze vagyunk zavarodva és nem tudjuk hogy mi lenne biztosan jó.

Szerintetek mit tegyek? Van még jövőnk? Megmondjam neki hogy mennyire hiányzik, vagy adjak neki időt? Találkozhatok vele a "szünet" alatt? Tartsunk egyáltalán "szünetet"? Vagy inkább éljünk egy kicsit most mindketten és meglátjuk hogy utána mit hoz a sors?