Miért vannak "anyuci picifiák"? És miért van az hogy anyuci sokkal jobb, mint MI, barátnők?

Rémisztő leírni, az anyám is ilyen. Nehezen is alakítok ki dolgokat lányokkal, egyszerűen azért, mert anyám beleszól. Na nem tevékenyen, hanem egyszerűen lelomboz. Mindig tönkreteszi a lelkesedésem. Ja, és jöjjön a slusszpoén: mikor felelősségteljes döntéseket kellene hoznom, jövőmmel kapcsolatban, egyszerűen beleszól, tönkreteszi a jövőm, mert ugye ő milyen "élettapasztalt" és "bölcs". De nem veszi észre, hogy nekem ezzel árt. Ha nem a saját bőrömön tapasztalom meg a rossz döntéseket, bennem marad a kétely, hogy vajon nem döntöttem rosszul? nem nekem volt igazam? Már csak azért is, mert eléggé elszúrta az életét. És ugye, mikor hoznék egy döntést, akkor elkezd sírni, meg dühöngeni, hogy "mindent megkaptál tőlem, hálátlan vagy!", meg "fejjel rohansz a falnak, majd meglátod, majd meglátod, de akkor késő lesz, tönkre fogod tenni az életed, meglátod!", és egyszerűen kénytelen vagyok azt tenni, amit nem akarok. Kénytelen vagyok úgy cselekedni, ahogy ő akarja. MErt ha nem teszem, lelkiismeretfurdalásom van... És igazából ilyenkor undorodom magamtól, hányok magamtól, hogy mennyire gyenge vagyok, és mennyire akaratgyenge, és persze gyűlölöm, mert ilyenkor hihetetlenül boldog - csak nem veszi észre, miket árt nekem ezzel.

Biztonságérzet, és mivel vele kibírtam már több 10 évet, de ezt egyetlen másik nőről sem lehet elmondani.