Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan koptassan le?

Figyelt kérdés
Szóval van egy barátnőm, kicsit beteg agyilag, ő a legjobb tanuló az osztályből, de annyira idegesítő hogy mindenki utálja, egyedül én barátkozom vele. Szóval ma nem voltam suliban, és kellene a házi, (csak tőle tudom elkérni) már hívtam egyszer akkor még nem volt otthon, előbb hívtam 2x akkor meg a nagymamája sem vette fel a telefont. Szóval ilyenkor elszokott menni a könyvtárba netezni, de tudja hogy nekem kellene a házi mégis elmegy és legalább nem hogy elhozná vagy felhívna. De volt már olyan is, hogy elhívott hozzájuk, elmentem, erre ő nem volt otthon, mert találkozott egy volt 8.-ossal és azzal beszélgetett. Szóval most gondolom hazaér 7-re, aztán én elmegyek akkor (amúgy jó hosszú az út mire biciklivel odaérek vagy fél óra) aztán ő még zabál, dumál, meg les a levegőbe (mert ezt szokta, hiába szólunk hozzá nem figyel) és akkor én azzal is eltöltök ott fél órát, lediktálja nagy nehezen a házit aztán mondom hogy megyek haza, erre ő azt mondja hogy ne menjek még, mert neki az a kedvenc időtöltése hogy másokat játszon el (paródiában) de ha elmegyek, akkor meg lesnek rám hogy minek akarok ilyen hamar hazamenni. Azt meg nem hiszik el hogy nekem még holnapra kell tanulnom, meg bepakolnom. Szóval nagyon idegesítő! Mit csináljak? Mert folyton hív, telefonba is beszél vagy fél órát, de mindig ugyanazt a hülyeséget! Én nem akarok vele barátkozni! Pedig már az ő anyja meg az enyém is barátnők. Hogyan érjem el hogy ne jöjjön ide és idegesítsen mindenkit és hogy ne hívjon el engem? Tegnap nem volt suli, én meg ma fogorvosnál voltam, de holnap már megyek, ezért nem voltam ma.
2010. nov. 16. 15:42
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:

Utolsó: Tudom.


Csak nálunk úgy van hogy mindenki kéri mindenkitől, akit el tud érni. De én csak őt tudom, mert a szomszéd nem volt iskolába a többiekről meg fogalmam sincs

2010. nov. 16. 19:06
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!