Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mennyire lehet műkőképes egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire lehet műkőképes egy kapcsolat, ahol mind a ketten más nézeteket vallunk?

Figyelt kérdés
Fél éve vagyok együtt barátommal és én már a kapcsolat elején megmondtam, hogy tervezek külföldön élni. Elmondása szerint ez számára nem probélma, szóval így kezdtünk neki a kapcsolatnak. A másik fontos tényező, hogy (mint említettem a kérdésben) más politikai nézetek vallunk, illetve ő még benne van egy politikai pártban is. Eddig mindig kulturáltan tudtuk megbeszélni a nézeteltéréseinket ezen a téren, viszont úgy tűnik, találtam egy állást Hollandiában, az egyik ismerősöm is ott dolgozik, segítene mindenben. Ezért a közeljövőben oda is költöznék. A barátom erre felháborodva pocskondiázni kezdett, hogy miért akarok ilyen beteg országba költözni, az általa elfajzot embereknek (itt értem a melegeket és a transzokat) jogokat adnak a házassághoz és a gyerek örökbefogadásához is. Azt is sokszor hangoztatja, hogy a feminizmus miatt van annyi nyámnyila pasi, sok helyen látja, hogy a nők úgy viselkednek a pasikkal, mintha felsőbbrendűek lennének, holott nem is kéne egy csomó helyen lenniük, pl a politikában, minek akar egy nő pl elnök lenni, ők érzelmileg döntenek, nem pedig racionálisan. A lényeg az volt, hogy számára Hollandia és a környező országok mind ilyen betegek, ne akarjak én is oda tartozni. Mondtam, hogy de hát az elején megbeszéltük, hogy ez nem probléma. De hogy a külföld alatt ő nem Hollandiára gondolt, ne is számítsak arra, hogy velem tart.
ma 18:46
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

"ne is számítsak arra, hogy velem tart"

Menj, és vissza se nézz.

ma 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
0%
Ha majd vmi b.zi molesztálja a gyereked majd rájössz.
ma 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Semennyire.


Eltérő gondolkodásmód, hobbik, napi tevékenységek, ezek hamar kiütköznek. Megy addig, míg rózsaszín köd van, de ugye az pár hónap alatt oszlik.


Összejöhet egy korán kelő meg egy későn kelő, egy darabig megy, utána konfliktus lesz. Összejöhet egy sportos ember meg egy lustálkodós, egy idő után összekapnak.


Nyilván kivételek mindig vannak, de az nem igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Illetve vonzhatják egymást, csak megmaradni nem fognak tudni egymás mellett.

ma 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
16%
Molesztálják akkor a lepontozóét.
ma 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Kellett neked fideszes
ma 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ja, ha hetero molesztálja a gyereket, az mindjárt más. :)
ma 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Vannak olyan különbségek, amiket tök jól át lehet hidalni egy kapcsolatban, de amikor két ember ennyire máshogy látja a világot, ráadásul az egyik szidja is a másik véleményét, döntéseit, hát annak a kapcsolatnak nem sok jövője van.
ma 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!