Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítást jelent, vagy nem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítást jelent, vagy nem?

Figyelt kérdés

A párommal(27é) már több mint egy éve együtt vagyunk. Mostanában, az elmúlt két hétben úgy érzem, valamim megváltozott. Sokat vitatkozunk, és sokszor megbánt olyan dolgokkal, ami nekem nagyon rosszul esik (pl. gyerekesen viselkedem, sokszor korlátozom, h nem mehet el valahova stb). Úgy érzem, nincs igaza, mert kérdezem én, 19 évesen nem vagyok még olyan komoly, és ezt ő is tudta, amikor összejött velem, és a kedvéért nem feltétlenül változom meg. Ha én tolerálom, és elviselem a hülyeségeit, akkor ő mért nem? ez egy kapcsolat alapja szerintem. Tudom hogy szeret, de úgy érzem, egyikünknek sem kell már sok, h elege legyen ebből a kapcsolatból. Nem szeretnék vele szakítani, nem tudom hogy tudnám azt elviselni, és úgy érzem ő sem. Mivel lehetne ezeken a dolgokon változtatni?:((((( Minden párkapcsolatban lehetnek ilyen nehézségek, amit túl lehet "élni" vhogy?

Köszönöm a válaszokat. 19L


2010. nov. 14. 10:34
 1/7 Holdtündér ***** válasza:
100%

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de meg kell beszélni mindent, az nagyon fontos. Ha elmondod a másiknak, hogy téged mi bánt, ő is elmondja akkor minden bizonnyal megpróbáltok rajta változtatni kicsit és jó lesz.

És nagyon ügyelni kell arra, hogy a kommunikáció ne menjen át vitába.

Én pl. mikor nem értek egyet a párommal és már érzem hogy kezdek ideges lenni, akkor elszívok egy cigit egyedül, vagy lezuhanyozom és utána folytatjuk nyugodtan.

2010. nov. 14. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell szakítani. Beszélgetni kell. Megbeszélni, kompromisszumot kötni. Te meg ne korlátozd őt. Had menjen ha akar, bizalom alap nem? Miért vagy féltékeny?
2010. nov. 14. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Igen, próbálom megbeszélni, és erre biztatni a páromat is. Csak hát nem könnyű. Néha azt hiszem, hogy ha kimondom amit gondolok, akkor mindennek vége lesz:(!
2010. nov. 14. 10:44
 4/7 A kérdező kommentje:
A főnökére vagyok kiakadva, aki egy nő. Sokat kell utaznia, vele is.. Tudom h a főnökének komoly kapcsolata van, de akkor mért kell az én barátomat reggeltől estig hívogatni, munkaidőn kívül, szabadságon is?
2010. nov. 14. 10:46
 5/7 anonim ***** válasza:
Ennek a kapcsolatnak vege...ha megmondja h gyerekesen viselkedsz - ami nem meglepo a 19 eleteveddel -, es neki erre nincs szuksege - ami szinten nem meglepo mar 27 evesen -, akkor ez a kapcsolat nem vezet sehova...Mi az h korlatozod h hova mehet el? ne tedd, mert azt a ferfiak nem szeretik...aki korlatoz es be akar szabalyozni az rovid uton lapatra kerul...
2010. nov. 14. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
A kapcsolat csak akkor működik egy idősebb emberrel ha te az ő szintjén állsz. Hiába vonzó, hogy idősebb, ha ő már férfi te meg még lány. Ez nem probléma, mert az a jó, ha olyan vagy, mint a korosztályod, de én pl. 21 vagyok és a 40-esekhez vonzódom, de nálunk kiegyenlített a dolog. Ha nálatok nem az és te valóban gyerekes vagy, akkor tényleg szakítás lesz a vége, sajnálom.
2010. nov. 14. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Ha nem tudjátok megbeszélni, akkor lehet hogy jobb lenne külön utakon folytatni. Az én párommal, most már exemmel is így volt, sajnos. Én próbáltam megbeszélni ezeket a dolgokat, de ő rá sem hederített :/ Most már külön folytatjuk, igaz néha eszébe jutok, és mondja, hogy hiányzom neki, és nem értékelt eléggé. Ez késő bánat, előbb kell ezeket megbeszélni.
2010. nov. 23. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!