Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tudok ebben a borzasztó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tudok ebben a borzasztó helyzetben tenni a párommal?

Figyelt kérdés

A mi kapcsolatunk viszonylag rövid, s jelenleg még nem élünk együtt. Az elején persze minden jól ment, ment a love bombing, vitt engem a párom ide-oda, sosem kellett fizetnem az elején. Majd egy ponton jött a krach.


Kiderült, hogy a nincs is rendes munkája, megtakarításokat élt fel, majd egy ponton felmondták a lakásszerződését is.


Én végig kitartottam mellett, meg három barátja is, támogatták ők is anyagilag.


Jó, túl voltunk a költözésen kb 15 hónapja. (A költöztetésén.) Utána persze voltak konfliktusok, de annyira nem volt rossz az év, viszonylag szerényebben de tudtuk élni a kis életünket a kapcsolatban. Utaztunk is, a páromnak is lett munkája csak hát az nem fizet túl jól, végzettség nélkül meg elég nehéz jól fizető melót találni.


Sajnos ez a pénz amit keres, nem sok mindenre elég, ha azt vesszük, hogy albérletet fizet, kaját, tartozásokat, előfizetéseket. Volt, hogy lekapcsolták a netet nála, kifizettem (40-50 ezer forintok)


Most december óta megromlott az egészségi allapota, január óta táppénzen van. E hónapban lekapcsolták nála a netet, a telefont, mindent. Mint kiderült, 160 ezer forintnyi tartozása van, ameddig azt nem fizeti be, nem tud mit csinálni. Emellett most közli, hogy a táppénz miatt a fizetése nem lesz elég az albérletre sem.


Megmondom, szeretem a párom, meg van bennem egyfajta trauma, ami miatt nem is tudnám egykönnyen otthagyni. Ugyanakkor ez már nekem is sok. Pláne, hogyha nem tudja fizetni a dolgait, innen is kirakják, s nekem már az első költöztetés is nagyon megterhelő volt.


Mit csináljak ebben a szituban?



tegnap 09:57
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
93%
Minek pocsékolsz időt, pénzt és energiát egy olyan emberre, aki már a legelején hazudott neked, és aki csak elvesz az életedből, de ő maga nem ad hozzá a tiedhez érdemben? Nekem ebből az egészből csak az jön le, hogy rádtelepedik, kihasználja a jóindulatodat.
tegnap 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:

Eddig segítettem, de most 160 ezret nem fizetek neki. Pláne hogy max ebből annyi terhel, amennyi wifit nála elhasználok, de az utóbbi időben ha nála voltam pár napot csak a mobilnetemet tudtam használni.


Én megértem, hogy traumatizàlt, nincs jó viszonya a szüleivel, stb, de én is dolgozom, figyelem mi mennyibe kerül, hó elején, mikor megjön a fizu, alapból félrerakom a 20%-át ha lennének extra kiadások stb. Valahogy nekem sosem kellett kölcsönkérnem, mondjuk engem támogattak is otthon ha kellett.

tegnap 10:11
 3/19 anonim ***** válasza:
84%

#2

Nem az a probléma, hogy rosszabb helyzetben van, mint te, hanem hogy láthatóan nem fejlődik egy pozitív irányba. Ha jól értem, magadhoz költöztetted; hol lenne most, ha ez nem történik meg?

tegnap 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
82%

Én öt évet pazaroltam egy ilyen emberre, folyton csak vártam, hogy talpra áll, de igazából baromi jól elvolt a tőlem és az anyjától kapott pénzből, illetve amit a barátaitól kunyizott folyamatosan a hátam mögött. Még csak hajlandóságot sem mutatott arra, hogy igyekezne összeszedni magát.

Nekem volt annyi eszem (bocsánat) hogy nem költöztettem magamhoz, mert tudtam, hogy akkor sokkal többe kerülne nekem.


Hidd el, egy ilyen ember mellett nem hogy nem tudsz fejlődni, de még le is húz nem csak anyagilag, érzelmileg is. Bármennyire sajnálod, a magad érdekében változtass!

tegnap 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
81%

A káoszos ember csak káoszt tud teremteni maga körül...ezt anno apukám mondta néha bizonyos emberekre.

Gyermekként még nem értettem meg igazán. Most már pontosan tudom, hogy mikor, kire igaz...a párodra is sajnos, úgy tűnik.

Úgyhogy a fenti mondaton gondolkozz el.

tegnap 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
75%
Én nem fizetnék semmit egy férfinek sem. Egy felnőtt férfi tudja eltartani magát. Miért nincs végzettsége? Volt ideje tanulni, akkor kellett volna beletenni az energiát. Nem vagy köteles megoldani az életét.
tegnap 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
87%
Az a baj abszolút nincs semmi anyagi tudatossága. Ahelyett, hogy mondjuk szólna neked bőven időben, hogy az egyik havi számlámat nem tudom kifizetni ( nyilván ez is hagy kétséget maga után), nem megvárja, hogy lekapcsolják, hogy aztán fizethesd a visszakapcsolási díjat is stb. Az elején is nincs munkája de visz ide-oda . Nem ismeri azt a mondást, addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér. De jó hibázik valaki egyszer, de ő láthatóan nem tanul belőle. Neki nem előfizetések kellenének, ha nem tudja kifizetni ne legyen. Közös életnél meg mi lesz, egyszer csak jön a levél, hogy 3 napotok van kiköltözni, mert ő hónapok óta nem fizeti a számlákat… Ilyen emberrel nem lehet együtt tervezni, felelőtlen
tegnap 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
0%

"Valahogy nekem sosem kellett kölcsönkérnem, mondjuk engem támogattak is otthon ha kellett."


De őt nem támogatják, nincs miből félretennie mert nem keres annyi pénzt és még mellé beteg is. Ha most a férjedről lenne szó elhagynád? Hogyha valakit tényleg szeretsz nem a pénzt nézed hanem azt hogyan tudtok rajta változtatni. Jelenleg nem tud nagyon semmit se csinálni mert beteg, de ha jobban lesz akkor dolgozhat és tanulhat. Persze az sem garancia mert lássuk be ha nincsenek jó ismerőseid, nincsenek lehetőségeid akkor nem tudsz jobb munkahelyet jobb fizetéssel keresni. De lehetséges, hogy idővel jobban fog állni anyagilag.

Nem muszáj vele maradnod természetesen, de akkor minél előbb cselekedj és vess véget a kapcsolatnak. Már másodszor írsz ki kérdést vele kapcsolatban kérdező. Leírták sokan, hogy hagyd el és mégse tetted meg. Akkor most mit akarsz igazából, panaszkodni, vagy cselekedni? Mert ha csak panaszkodni akkor a pároddal passzolsz hiszen nem csinálsz semmit bár te egészséges vagy míg ő nem!

tegnap 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
35%
Végül is nem jól keres és táppénzen van nem tudjátok ti milyen helyzet ez.
tegnap 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
82%
#8 Több, mint másfél éve együtt vannak, nem pár hete. Szép dolog a szerelem, de észre kell venni, mikor az embert kihasználják, márpedig ez az ember eddig mást nem nagyon csinált ebben a kapcsolatban. Ne keverjük már össze a dolgokat, ha valakinek a férje lebetegszik, természetes dolog, hogy segíti, ahol tudja. De amikor már eleve így indul egy kapcsolat, ott nem nagyon van mire alapozni egy házasságot.
tegnap 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!