Hogy működhet egy kapcsolat, a gyereknevelés, ha az anyuka egészségügyben dolgozik, apuka meg hétfőtől péntekig általános munkarendben?

A párok NAGY része, alig találkozik egymással. És a gyerekkel sem sokat.

Ilyen kapcsolatoknál fontos (lenne) a nagyszülő, de mint itt a Gyakorin megtanultam, a szülőket kerülni kell, elköltözni tőlük jó messzire, és fel sem kell hívni őket, max. évi 3X. :(

Mondjuk úgy, hogy az apuka is kiveszo a részét, ahogy fordított felállásnál alapnak számítana...

Nálunk kiskoromban ez volt a felállás, anya nővér volt, apa 7-15-ig dolgozott. Ha anyának olyan volt a munkanapja ő vitt/hozott minket. Mondjuk nàlunk ennyiben ki is merült a nagy segítségnyújtás... szóval, anya munka után intézett minden mást.

De, ez egy szar kapcsolat volt már jóval előttem is, nem ezen múlott és semmit nem javult akkor sem, mikor anya is fix munkarendes lett főnővérként.

De valóban, a nagyszülők ilyenkor sokat tudnak segíteni, meg nem árt, ha az apuka TÁRS nem pedig egy here.

A gyerek szemszögéből tudok nyilatkozni, ennél rosszabb munkabeosztásról: szüleim olyan munkakörben dolgoztak, ahol 12 óra volt a műszak. Apám hétvégén, ünnepnapokon is dolgozott, anyám csak ünnepnapon nem. De gyerekként általában sokszor csak egyikőjükkel voltam itthon, de gyakran előfordult, hogy egyszerre dolgoztak aznap, akkor vagy a szomszéd hozott haza óvodából\iskolából, és vigyázott rám még pár óráig, vagy tovább maradtam bent oviban\iskolában. (Nagyszülői segítség nem volt)

Ha apuka irodai munkaidőben dolgozik, akkor semmi probléma nincs, a gyerek úgyis kb ugyanaddig iskolában stb. helyen van. Nem lesz probléma.

Én nagyon ritkán töltöttem közösen mindkét szülőmmel időt, mert általában egymást váltották a munkaidőben. Nem is alakult ki bennem erős családi kötődés, én magam sem akarok családot alapítani, nem érzek rá késztetést.

Nálunk nehéz volt ezzel kapcsolatban a váltás, változás, de már megszoktam, belerázkódtam. Nálunk az volt a felállás, hogy a feleségem jó 15 évig otthon volt, "csak" a háztartással és a gyerekekkel foglalkozott, én dolgoztam, gyakorlatilag reggeltől estig, szokszor szombaton is egész nap, akkor még olyan munkahelyem volt. A feleségem meg otthon "robotolt", vitte a háztartást, hozta-vitte a gyerekeket, stb.

Aztán ~15 év után a feleségem is elment dolgozni, nekem meg ezzel egyidőben olyan munkám lett, hogy normál "hivatali" időben dolgozok csak. A feleségem viszont két műszakban, a délutános heteken este későn ér haza és sokszor hétvégén is dolgozik. Így most ő van sokkal kevesebbet itthon, illetve a gyerekekkel, most rám hárul a több feladat.

Bevallom, először nehezen viseltem, hiszen egy csomó olyan dolgot kellett gyakorlatilag egyik napról a másikra csinálnom/átvállalnom, amit előtte nem kellett vagy legalábbis nem ennyire: gyerekekért menni, hozni-vinni őket, itthon foglalkozni velük egyedül, és még közben főzni, mosni, takarítani is, ezeket is csinálom. 4 gyerekünk van, szóval nem csak annyi, hogy egy gyerekkel kell foglalkozni (és itt most NEM nézem le az egy vagy két gyerekes családokat, egy-két gyerekkel is lehet bőven foglalkozni).

Nálam lelkileg a legnehezebb az volt, amikor a legkisebb gyerekünk még csak 3 éves volt, amikor ez a váltás jött és hajnalban, amikor elment mindig a feleségem dolgozni 4 órakor és ha a pici felébredt, akkor sokáig sírt anyuci után és nehezen tudtam megnyugtatni (hiszen előtte jobban ragaszkodott hozzá, mert vele volt többet). Az ovit is akkor kezdte, szóval minden szempontból egy tök új élethelyzet volt. Szokni kellett mindenkinek.

De 4 év elteltével már azért kialakult egy megfelelő rendszer, meg a legkisebbünk is már nagy(obb) lett (a többi gyerkőc meg már egészen nagy, önállóak). A feleségem a délutános hetein délelőtt mindent gyorsan, szépen megcsinál itthon, olyankor nekem délután jóval kevesebb a tennivalóm. Amikor meg délelőttös, akkor korán itthon van (délben, max. 13 óra körül) és mire mi hazajövünk a gyerekekkel (16 óra után), már nagyrészt mindennel végzett, olyankor együtt tudunk lenni és együtt foglalkozunk a gyerekekkel, meg egymással és persze saját magunkkal is (énidőt is adunk egymásnak).

Nálunk szerencsére van nagyszülői segítség és mindig is volt, szóval azért abszolút nem panaszkodom, mindig volt arra lehetőség, hogy ki tudjunk kapcsolódni, sokszor megyünk kettesben is erre-arra, most már akár egész hétvégékre is, hiszen a legkisebb gyerkőc is már olyan korú, hogy simán elvan 1-2 napig nagyszülővel.

Igazából sohasem panaszkodtunk, egymásnak sem, hiszen együtt, közösen döntöttünk úgy, hogy nagy családot szeretnénk és direkt volt úgy, hogy amíg tudtuk, megoldottuk, hogy a feleségemnek ne kelljen dolgoznia.

De az sem egy jó dolog, bele lehet fáradni és fásulni abba is, szóval az sem egészséges hosszú távon.

Most, hogy dolgozik, most pedig eszerint rendezkedtünk be és próbáljuk kihozni a maximumot, ami a lehetőségekhez mérten mindenkinek jó.