Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt olyan, hogy ez valakinél jól sült el?
Ez lehet, hogy bonyolult megfogalmazás lesz, de azért igyekszem érthetően:
Adott egy pár és csak az egyik fél akaratának figyelembevételével lett felvázolta a jövőbeni közös életük játékszabályai. Ezek a játékszabályok több ponton is ütközésbe kerültek a másik fél elveivel, elképzeléseivel, életfelfogásával, stb, de ez a másik fél, azért, hogy közösen, együtt folytathassák tovább az elkezdett életüket, meghozta azt az áldozatot, hogy elfogadta a szabályalkotó fél által felállított "törvényeket".
Aztán így élték le az életüket és a "meghajlított gerincű" fél később belátta, hogy még így is jobban járt, mintha indulásakor szétmentek volna.
Van olyan ember, aki később nem bánta meg azt, hogy anno, elfogadta az énidegen szabályokat magára nézvést és most már azt gondolja, hogy akkor helyes volt a - meghunyászkodó - döntése?
Szerintem ha valaki elveszíti az emberi méltóságát az nagyon szomorú és probléma.
De ha a két fél kompromisszumot köt, vagy az egyik fél szabad akaratából eldönti, hogy mit akar befolyás nélkül és másik fél később valamikor szintén "áldozatot hoz" akkor az teljesen más szituáció.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!