Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kapcsolat függőség ellen mit tudok tenni?
Pár hónapja megismertem valakit, aki annyira tökéletesen bele illik a jövő képembe, ritka kincs a mai fiatalok között, udvarias, figyelmes. Minden tökéletesen működik köztünk mégis úgy érzem önhibámból elveszíthetem. Amit szeretnék elkerülni.
Ismerőseim hívták fel rá a figyelmem, hogy valószínűleg kapcsolat függő vagyok. Ez nem diagnózis, de nem nagyon köti le semmi sem a gondolatom, ami nem a párom, szívem szerint minden gondolatát és lépését tudni akarnám és hogy minden idejét velem töltse. Ami azért nem lehetséges mert különböző intézményben tanulunk. Általában hétvégente látjuk egymást és akkor minden szép és jó és tökéletes, de bennem a találkozás utáni 2. napra már egy nagyon erős hiány érzés alakul ki, egész nap nézem mikor keres és el is várom úgymond hogy keressen. És ha inkább mással töltené az idejét (tanuláson kívül) sokszor az jut eszembe hogy mi lehet a baja velem, mit csináltam rosszul hogy nem kíváncsi rám. És elkezdték minden féle hülyeséget bele gondolni, vagy akár abba is ha pár órára eltűnik és nem szól.
Az a jó, hogy tisztában vagyok vele, hogy itt ő él rendes életet és az a nem jó, hogy nekem ilyen a beállítottságom. Azt hogy mire vezethető vissza nem tudom, de azt igen hogy ha vele létezik ez a probléma akkor mással is fog így nem vele van a baj. És szeretném ha minden jól menne köztünk és vele lenne közös jövőm, viszont nehéz a változás. Főleg hogy nincs olyan ismerősöm akinek hasonló problémái lennének. Ráadásul az én érzelmeim emellé extrém intenzívek.
Nem tudom léteznek-e olyan tippek amik segítenek elindulni azon az úton, hogy fokozatosan el tudják fogadni hogy neki is van saját élete és emellett ugyanúgy szeret és fontos vagyok neki. És hogy hogy találjak rajta kívül más öröm forrást ebben az életben.
Kérlek az olyan kommentektől kíméljetek, hogy "az ilyennek nem való kapcsolat" vagy "úgyis tönkre fog menni" vagy "a korral változik". Kaptam elég lehangoló tanácsot. Komolyan változtatni szeretnék, mert megtaláltam a számomra legideálisabb férfit és nem szeretném olyan dolog miatt elveszíteni, minthogy rátelepedek vagy megfolytom a szeretetemmel.
(helyes írás nem mindenhol jó, bocsánat)
Keress hobbit, amit szeretsz és nem az adott párodhoz kötődik.
És mivel tudod, hogy párkapcsolat-függő vagy, próbáld visszafogni magad minél jobban és ne folytsd meg a párod, hagyjál neki teret.
"kapcsolatfüggőség"
Ez jellemzően a neten unatkozó, antiszociális nyomingerek szövege, hogy hárítsák a saját defektes életüket.
A normális meg akkor ugye az, amikor az embernek van 33 dugópartnere, és egyedül él kizárólag.
Amelyiket épp akarja, azt leakasztja a fogasról.
Ez a "kapcsolatfüggőség" is a modern liberalizmus dumája, ahol minden sz.r, ami régről származik.
Itt tényleg mindenki társfüggővé van titulálva, aki szereti a párját. Nagyon gáz, ha valaki azt meri mondani, hogy jobban szeret a szerelmével együtt lenni, mint a szingliséget, vagy mondjuk napi legalább egyszer szeretne beszélgetni vele, meg nem elég neki a havi két 1 órás tali.
Amúgy nem kapcsolatfüggő vagy, mert mert a kapcsolatfüggő ugye azt jelenti (de, igen, ezt jelenti), hogy bárki jó neked, csak legyen valakivel kimondva, hogy egy pár vagytok. Ha csak a szerelmeddel szeretsz lenni és az tölt el boldogsággal, ha találkoztok, az a normális.
Ha meg nem tudod egyedül elfoglalni magad, az inkább társfüggőség, ez nálam is megvan, hogy ha nem egy másik emberrel szórakoztatjuk egymást, akkor nem érzem elég jól magam, nekem az énidő igényem kb napi egy óra, de ehhez nem a párom jelenléte kell feltétlenül, lehet ez barát vagy családtag is. Nem tudok tenni ellene, kipróbáltam már ezer hobbit, de egyik se kötött le napi több órát minden egyes nap évekig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!