Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom pornófüggő, és úgy érzem, kezdek beleroppanni az egészbe. Mit tegyek?
Sziasztok!
Mérhetetlen dühöt érzek, csalódottságot és olyan, mintha jó ideje csak léteznék a nagy semmibe. Elkezdtem már pszichológushoz járni. Eleinte széttárta a karját, hogy látszólag normális családi háttér, jó munkahely, rég fennálló párkapcsolat.. Mi itt a gond? Hát én úgy gondolom, ez.. 6 éve vagyunk együtt, nagyon sok mindent átvészeltünk együtt, kivételes, ahogy eddig megoldottuk a problémáinkat. Pár éve jöttünk rá erre a problémára egy hosszas beszélgetés után, valószínű tinikora óta fennáll a jelenség hullámvölgyekkel. Mikor friss volt a kapcsolatunk ebből még semmit nem éreztem. Ritkultak az együttlétek, nehezen engedte el magát stb. Így már kénytelen voltam felhozni a témát, mivel nőként ez az önbizalmam ostromozta, amivel előtte soha nem volt gondom, jó nőnek tartom magam. Hozzá kell tegyem, hogy konzervatív nevelést kapott párom, a családja mélyen vallásos, a neveltetésben is kiütközött, minden tabu volt náluk ilyen téren. Valahol azt érzem, hogy ez a kiváltója lehet, ezért mélyen haragot érzek a szülei iránt, és ezt utálom, mivel nekem direktbe nem ártottak, de neki nagyon sok szenvedést okozott. Elkezdett terápiára járni, a pszichológusa egekbe dicsér minket, hogy ennyire jól állunk a helyzethez, és távol áll tőlem az önzőség, de nem tudom, hogy velem mi lesz. Mikor nem látom oldódni a problémát, hosszú hetek telnek el szex nélkül és kezdem magam hosszasan bámulni a tükörben és megkérdőjelezni a megjelenésem, holott azt mindig ecseteli, hogy semmi baja nincs vele, ez nem miattam van. De ez nőként felemészt már ennyi idő után, egy függőt se akarok hátrahagyni, senki nem tud erről. Még anyám se, csak arról, hogy van ilyen jellegű probléma, amivel eljárunk szakemberhez. Egyik barátnőm se, senki, anyám még apámnak se merné tudtára adni, mert kitérne a hitéből, hogy a lánya ilyen kapcsolatban van. Már az is sok volt nekik - mi elég “libsi” “felvilágosult” familia vagyunk - hogy egy ennyire korlátozott családba kerültem bele, mindenhez nekem kellett náluk alkalmazkodnom. Ezt is meghoztam a páromért.
De mostanában sajnos már ott tartok, hogy megkérdőjelezem a dolgot. Többször leültem vele ezzel szembesíteni őt, most vagyok még fiatal, 25 éves vagyok, nem leszünk szebbek, fiatalabbak, és ki tudja, meddig fogom ezt így kapni a részéről, hogy nem kívánatosnak, elhanyagoltnak érezzem magam, akármennyire fontosak vagyunk egymásnak lélekben. Mert minden más téren maximálisan ott van a kapcsolatunk.
Sajnálom, hogy ilyen hosszú, de úgy kivagyok ettől ma hirtelen, hogy ki kellett írjam magamból.
Valaki hasonló tapasztalattal van itt? Vagy mi a meglátásotok? Nagyon kérlek, tisztességes válaszokat írjatok csak.
#1
Ezt most nem igazán értem, épp arról szól azt ecseteltem, hogy párom sajnos pornográfia függő. Ez szakember által kimondott probléma, de mi is rájöttünk erre korábban.
Szia! Úgy látom, elég összetett a probléma. Tok jó, hogy beszéltek róla és hogy ő sincs ellenére a pszichológusnak, nem a szüleit hibáztatja érte. Mindenki hoz valami szart otthonról, de felnőttként a mi dolgunk ezen változtatni attól fuggetlenul, hogy ki okozta. Mióta jartok szakemberhez? Sima pszichológus vagy szexual pszichológus? Történt valami haladás az ügyben? Lehet, hogy ezt te csak 1 problémának látod, de mint leirtad, elég szerteágazó, így nem releváns az, hogy a párkapcsolat minden más területe jó. Mert így eleve a kedved sem az, az intimitás sem és a szex sem, emiatt pedig rengeteg feszültség lehet benned illetve a kapcsolatban és ez már eleve nem egy aspektus, hanem legalább 4-5.
25N
#5
Ő kifejezetten szexuálpszichológushoz kezdett el járni nagyjából fél éve, én klinikai szakpszichológushoz járok. Szokta mondani, hogy bizonyos módszereket próbálnak most ki éppen, de én érdemi változást nem fedeztem még fel az együttlétek gyakoriságában/minőségében.
Igen, szerteágazó a probléma, ebben biztos igazad van. Tegyük hozzá pl, hogy páromban emiatt kialakulhatott egy teljesíteni akarás, ami miatt nehezebben engedi el magát együttlét során (ennek az az egyszerű magyarázata, hogy annyira a saját módszeréhez van szokva, hogy másképp nem tud, vagy csak nagyon nehezen kielégülni, ez gondolhatjátok, hogy esik neki rám tekintve) ezért is jobban kerülhet tudatosan együttlétet, holott én tisztáztam vele, nem érdekel, hogy sikerül neki a végére, emiatt ne aggódjon. Én meg persze, hogy feszült vagyok, amit igyekszem otthon hagyni, nem magammal vinni munkába stb. valamint tipikusan magamba is zárom néha szerintem, ami semmi jóhoz nem vezet. Eddig is volt szorongásom, de egyre többféle testi tünettel jelent meg, ezért mentem már szakemberhez.
Néha bele se gondolok, hogy kemény meló ez, tulajdonképpen egy függővel élek együtt, ez tény és való.
#6
Az kösz :D de ezt 56x átrágtuk és nem azért van ez egy függőségnél. Akkor össze sem jött volna velem eleve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!