Nem szeret azért aki vagyok?

Jó, egy kicsit részletezem, mert nem tudom, hogy így is azt fogjátok mondani, hogy bántalmazó.

Szóval, a kapcsolat elejére ugorva: én nagyon jól álltam hozzá, tehát bármikor találkoztunk, örömmel, boldogan vártam. Meg akartam ismerni minél jobban meghallgattam, beszéltem vele. Szex terén is mindent megadtam neki. Bókoltam, kerestem, kedves voltam, támasza, szóval a legjobbamat nyújtottam.

Erre ő kb a semmiből felhozta, hogy meg van ijedve, hogy mi lesz a kapcsolatunkkal később, ha ő ennyire sokat tesz bele, én meg semmit. Ledöbbentem. Kérdeztem, mire gondol, hogy ő olyan sokat tesz? Az volt a válasz, hogy átjár hozzám. (Soha nem panaszkodott előtte, hogy baj lenne vele, meg igazából magától jött. Én többször mondtam neki, hogy nem kötelező, de ő minden este átjárt. Sőt, én szóltam neki, hogy késő este biztosan fáradt, nem kellene, de jött. Néha már terhesnek is éreztem, hogy jön, erre ezt veti elém, hogy mennyit tesz azzal, hogy átjár.)

Oké, majd pár hét múlva megint felhozza, hogy ő sokkal többet tesz a kapcsolatba, mint én, és nem is látja, hogy szeretném. Megdöbbentem, mert én szerettem, és a leírt módokon adtam a tudtára. Az lett az érzésem, hogy sosem fogja elismerni. Kérdeztem, mit kellene tennem, hogy érezze? „Nem tudom” – volt a válasz, meg hogy találjam ki, mit szeretne, ő nem árulja el.

Hónapok teltek el, és valamiért egyre rosszabbul éreztem magam lelkileg. Ő elkezdett olyan lenni, hogy továbbra is átjárt, és hozott nekem nasit ilyenkor, vagy főzött, ha volt ideje. Majd megint elkezdte, hogy semmit nem kap, ő pedig mennyi mindent megtesz értem. Itt már sírtam, és kérdeztem, mondja el, mit tegyek. Ekkor azt mondta, hogy én sosem figyelek arra, ő mit szeretne, például programoknál. (Ez nem igaz, a fejében van ilyen. Én nagyon simulékony vagyok, kb. kérem mindig, hogy ő találja ki a programot.)

Vagy hogy járjak ki a versenyeire, ami mindig másik városokban van, és nagyon későn. Ez amit valóban nem tettem meg, mert nehéz megszerveznem, mert nincs autóm este van, munka után és mellette tanulok is. Mondtam, ha leszervezi, elmegyek (szerinte az nem olyan).

Aztán most megint hallgatom, 1 év után is, hogy nem is szeretem őt. Az életem egyik legrosszabb szakaszában vagyok, tudja ő is, alig alszom napok óta. És azt mondja erre, hogy neki is vannak érzései, és arra is figyelni kellene. Amíg én nem figyelek rá, addig ő sem fog az enyémre.

+Igaz, nagyon elhanyagoló gyerekkorom volt. De az előző kapcsolatomban a bántalmazó exem is folyton elmondta, mennyire értékes vagyok, és hogy szerethetünk valakit azért, aki. És úgy szeretett, ahogy voltam, aki voltam. Erre a mostani barátomtól meg azt hallgatom, hogy nem is szeretem őt, kevés, amit adok, az nem elég, amit kap.

Ahogy ezt leírtam, eszembe jutott, hogy mindig azt mondta, az anyja sosem ismerte el őt. Az egész élete arról szólt, hogy az anyjának akart megfelelni, hogy azt mondják rá, jó fiú. (Sosem kapta meg ezt az elismerést.)

Emiatt valóban extrém módon próbál adni: az állandó főzéssel, idejövetellel, nasikkal. Nem mondja el, mit akar, csak hogy az én programom legyen a középpontban stb. De ugye ez nem őszinte, mert cserébe vár valamit, és így, összehasonlítva, persze csalódott, hogy én „csak” szeretem, ő pedig extrán próbálkozik és dolgozik. Ezért az én “sima” szeretetemet nullának látja, mert neki gyerekként is extrémnek kellett lennie.