A nők csak beárazzák a reproduktív szerveiket, amiket szabadságjogaikra hivatkozva nem használnak, miközben a férfiakat hülyére veszik?

Általánosságban elemzem napjaink párkapcsolatait. Régen ugyebár természetes volt, ami ellen a feminizmus (amúgy teljesen jogosan, igazából vitatkozni nem tudok vele), hogy a nő azért volt eltartott/kitartott/kikímélt és ezért volt X (általában 10-15-20) év korkülönbség a férfiak javára meg hozomány meg anyámkínja, hogy a férfi értelemszerűen fiatal (és szép, csinos, alkalmazkodó) nőt akart, a nő pedig bizonyos egzisztenciájú férfit, mert nm szülhette a leendő utódokat a fess lovászfiúnak a pajtába. Win-win, pontosabban lose-lose, csak mivel össztársadalmilag ez volt a helyzet, ez volt, ezt kellett szeretni.

Amilyen virágot szakítottál, olyat szagoltál életed végéig a társadalmilag rád kényszerített monogámia miatt, de ez oda-vissza játszott. A férfinak se volt fenékig tejfel szopni a munkahelyén, majd hazamenni a házisárkányhoz meg két-három rinyáló pulyához).

Erre jött a mai rendszer, a nők kiteljesedése, hátszéllel való tolása, ami kezdett átfordulni ellenkező irányba, amikor meg a nők (főleg a sikeres és jómódú nők) vannak szopórolleren, hogy hiány van szintjükbéli férfiakból, alantasakból meg nem kérnek.

Persze ki lehet mindent mérni matematikailag patikamérlegen fifty-fifty arányban, csak itt meg a társadalmi osztályok között keletkezik zavar. Pl. egy tehetősebb/jobb családi hátterű férfi esetén az esetek többségében tök természetes, sőt, még istenkirálynak is érzi tőle magát, hogy magához költözteti a nőt, felemeli őt a saját életszínvonalára, ezt-azt tesz alá, nem feltétlen anyagilag, kapcsolati háló, ez meg az és így élnek a kis kapcsolatukban. A társadalom szemében is tök oké a dolog.

De cseréljük fel a nemeket. A férfi csóróbb vagy jön rosszabb családi háttérrel, kb. csinovnyikként van kezelve mind a nő, mind annak belső köre (barátai, családja), mint az össztársadalom szemében. Eleve úgy néznek rájuk, hogy mit akar ez ettől, mit eszik rajta (mintha kb. a nő valami istenség lenne a férfi meg valami alantas kegyelt kategória).

Aztán ugye fifty-fifty, mert így korrekt, csak éppen a férfi akár piacképes diplomával is az első ingatlanára vagy annak megfelelő megtakarításra gyűjtene, fizetgetné a diákhitelét, stb. a nő meg a kapottban héderel, ahol esetleg a díjnet számlák is apu vagy a cége nevére mennek és még fog örökölni kb. 2-3-4 akármit.

Ha együtt öregszenek meg, mint nagyszüleink korában, akkor kb. lényegtelen és csak jogi bejegyzés, hogy ki minek milyen formában van a nevén. Csak manapság olyan kort élünk, hogy random, bármikor bármi triviális okból ketté szakadhat két ember kapcsolata és akkor ott lesz 30-40-50, akárhány évesen a semmivel.

Persze a válóperes ügyvédek rongyosra keresik magukat az ilyen tipikus eseteken, csak éppen ez még a felpereseknek sem feltétlenül éri meg a sok nyűg miatt.

Szóval tök jó dolog, hogy egyenJOGÚ a két nem, csak akkor valahogy a társadalomnak is fel kéne ehhez nőni, eképp kezelni a dolgokat. És bizony akkor is, mikor (az esetek 99%-ában) vagyoni asszimetria áll fenn a kapcsolatban.

Mert ennek semmi köze a nemi háborúkhoz, hülye lenne bármilyen genderfüggetlen lény is nemet mondani a kéretlen, ajándékba kapott anyagi javakra, kb. morálisan, etikailag a társadalom 1-2%-ában van ilyen jellegű attitűd. Nemtől függetlenül.