Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van ilyen, hogy 2 ember passzol, de valami mégse stimmel és nem működik?

Figyelt kérdés

Elég érdekes kérdés ez a részemről:D. Megismertem egy nőt, minden tök jó volt. Végre olyan nőt találtam, aki hasonló gondolkodású, mint én. Egy rossz szót se tudok mondani, tényleg passzoltunk, viszont valami a részemről nem volt meg. Nevezhetjük kémiának, de ez se teljesen igaz, mert mint nő is tetszett, csinos volt, vonzó. De valamiért mégis hiányérzetem volt és nem a belsőre gondolok. Viszont nem tudom ezt jobban megfogalmazni. Persze tudom, ti mint idegenek honnan tudnátok, ha még magam se tudom :D.


A lényeg: pár hét után szakítottam, mert egyszerűen bepánikoltam, túl gyors volt a tempó is, igazából csak saját magamat hibáztathatom, de egyszerűen ezt az érzést váltotta ki belőlem. Úgy voltam vele, mivel hiányzik az a valami a részemről és félek ez a jövőben se fog változni, inkább vessünk véget ennek most, mint hónapok múlva, amikor még jobban fájni fog. 2 hónap telt el, azóta próbálok rájönni, hogy miért lehetett ez.


Olyat már hallottam, hogy valaki az első pillanattól kezdve a rózsaszín ködben van, ész nélkül cselekszik, majd amikor a rózsaszín köd elalszik rájön, hogy nem passzolnak. De itt pont fordított a helyzet. Minden túl reális volt, nagyon rózsaszín köd nem volt, de némi vonzalom igen és ami a legfontosabb: bizalom és belső összhang. Persze 2 hónap alatt halványulnak ezek az emlékek, de tegnap pl megláttam egy új fotót róla és azóta azt van bennem, hogy: "azta whaoo, hát hogy engedhettem egy el ilyen csodás nőt?". Volt már valakivel hasonló? Létezik, hogy a szenvedély, az az áttörő kémia később alakul ki, amikor már együtt vagytok egy ideje és beleszeretsz? Folyamatosan ezen rugózok, hogy küzdenem kellett volna és hátha mára egy nagyon boldog pár lennénk, fantasztikus szexel fűszerezve. Sajnos anno az első együttlét se volt az igazi, bár gondolom ezen lehetett volna csiszolni.


Azért nagyon ne oltsatok le, csak kíváncsi vagyok, hátha járt már valaki más is így :D



szept. 2. 15:17
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
52%

Elképzelhetőnek tartom, hogy néhány dologban megjátszotta magát, mondott olyat, amit nem gondolt komolyan, de tudta mit akarsz hallani, és ahhoz idomult, hogy "bevágódjon" nálad, ezért úgy jött le, mintha meg lenne az összhang, de a belső radarjaid megérezték a ferdítéseket, ezért nem tudtál teljesen belefeldkezni a kapcsolatba. Én jártam már így, de nem hallgattam a belső hangra, folytattam a kapcsolatot, mondván, ha ennyire meg van minden, akkor idővel kialakul a nagy szerelem, de tévedtem. Idővel csak erősebben kiütköztek a ferdítések, amikor már biztosnak érezte, hogy megfogott magának, nem fordított akkora figyelmet a megjátszásnak és megmutatta az igazi arcát, onnan meg jött a feketeleves. Nárcisztikusok gyakran élnek ezzel a taktikával.

Másik kategóriába tartozom, de én is jó példa vagyok erre, sokan nehezen tudnak kiismerni, mert igazi vérbeli ikrek vagyok. Bárkihez tudok alkalmazkodni, minden körülmény között jól érzem magam, sokféle arcom van, hogy így mondjam. Emiatt első benyomásra szinte mindenkinek nagyon szimpatikus vagyok, sokan kedvelnek, mindenkivel jól kijövök, de aki igazán ismer és figyel rám, az érzi rajtam, hogy van bennem valami más is, amit nem mutatok meg akárkinek a kétarcú énemből, csak és kizárólag a hozzám legközelebb állóknak.

szept. 2. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Hogyne lenne. Nincs olyan, hogy MINDENBEN összeillesz valakivel. Ha azt az 1-2 dolgot ami nem stimmel, mindkét fél felnagyítja, akkor lesz vége.
szept. 2. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Nem voltam még ilyen szituban sajnos. Mindig határozottan tudtam hogy vele szeretnék-e lenni vagy sem, ő kell-e nekem vagy sem. Éppen ezért könnyedén el tudtam engedni bárkit, mert sose volt kérdés számomra. Ez a helyzet most más:) Én vagyok a hibás teljes mértékben és néha úgy érzem, szeretném felkeresni és csak találkozgatni vele, aztán majd az élet alakítja a dolgokat, de tudom, hogy nem lenne jó ötlet, hisz már az elején elrontottuk a gyors tempóval.
szept. 2. 16:04
 4/11 anonim ***** válasza:
53%

Erre mondják azt, hogy nem minden arany ami fénylik, nem minden a külső/kémia, vagy hiába papíron az "ideál" a valóságban mégsem az.


Az okok lehetnek különbözőek, de én azt mondanám, hogy túlságosan is keresed a hozzád illő nőt és mivel tele vagy illúziókkal, elvárásokkal és végre megtalálod egyszerűen ráeszmélsz, hogy az igények, álmodozások kevesek egy párkapcsolathoz.


Mégha a rózsaszín ködös állapotban is lettél volna valószínű, hogy akkor sem maradtál volna meg mellette hiszen te "eszközként" tekintesz a nőkre tudatalatt.

Sok ember (főleg nő) a te cipődben jár.

szept. 2. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Nincs benned valami olyasmi érzés, hogy megijedtél attól, hogy túlzottan passzolnak a dolgok? Tudom, hülyeségnek hangzik, de szerintem ebben is vannak néhányan, hogy egyszerűen megtagadják maguktól a jót, mert valami illúziót vagy ilyen robbanásos-dráma-szerelmet keresnek/ismernek. Szóval ehhez is kell egyfajta érettség.


Ha az én véleményemre vagy kíváncsi szerintem hamar elengedted a dolgot és nem hagytál időt ennek érlelésére, hogy valóban kiderüljenek a dolgok. Az első együttlét például még bőven csiszolható téma, én is picit ilyen vagyok, hogy dolgozni kell rajta.


Egyébként nekem is volt olyan, aki ezzel az indokkal szakított, hogy túl gyorsan történtek a dolgok, pedig én azt éreztem, hogy alapvetően mindenben passzolunk. Rettentő sokáig fájt. Ő nem küzdött értünk és nem fektetett bele munkát sajnos.

szept. 2. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

"szeretném felkeresni és csak találkozgatni vele, aztán majd az élet alakítja a dolgokat, de tudom, hogy nem lenne jó ötlet, hisz már az elején elrontottuk a gyors tempóval"


Kérdezd meg tőle, lehet ő is így gondolkodik.

szept. 2. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

#5


Ha ez az a kérdező aki kétszer vagy háromszor bolondította a nőt mert "furcsa" volt az arca akkor inkább rá ne írjon, inkább hagyja békén!


Nincs olyan, hogy gyorsan haladunk ha megőrült volna érte!

Ha meg elkötelezettségi problémái vannak akkor is inkább hagyjon neki békét.


Arról se feledkezzünk meg, hogy lehet totál kiégett a kérdező a társkeresés során és még magát nem hozza helyre addig neki párkapcsolat nem való és bárkivel is jön össze nem fog működni (főleg hosszú távon).

szept. 2. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

7


Hát ha a kérdező fantáziáját nem izgatná, akkor valószínűleg ne kérdezné itt a gyakorin. Majd a nő eldönti, hogy mit szeretne.

szept. 2. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 Senior Séf ***** válasza:
100%
Előfordul, és az ellenkezője is, amikor szexuálisan baromira vonz valaki, miközben esztétikailag a világból kitudna zavarni,olyan ronda.
szept. 2. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

4-es: Nem tekintek eszközként a nőkre, ez nem igaz.


5-ös: Ezen már gondolkodtam, lehet hogy megijedtem, mert túl jó volt minden, de aztán mindig ott kötök ki, hogy csak nem vágnám magam alatt a fát, hisz pont én is a társamat keresem.


7-es: Nem tudom te kivel keversz, így ezzel nem foglalkozok :D


Csak kíváncsi voltam, hogy volt-e már valaki hasonló helyzetben.

szept. 3. 15:59
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!