Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy személyiségzavaros (border, nárci) minden párkapcsolata halálra van itélve?
olyat olvastam, bár nem vagyok szakember hogy az ilyen betegek minden esetben bántani fogják mentálisan tönkre fogják tenni idővel a másik felet vagy azelőtt dobja őket a másik fél. mert a betegségük miatt nem tudnak változni meg nem is ismerik be hogy a hiba bennük van amit a másik félre vetítenek ki.
akik értenek jobban hozzá mit szólnak ehhez?
Exem borderline. Nem hiába az exem. Én nem bírtam.
De akivel utánam jött össze, már 6-7 éve együtt vannak, úgyhogy ezek szerint sikerült neki megtalálni a társát.
Ebből kiindulva azért nem lehetetlen.
Nem feltétlenül, attól függ, mennyire erős nála a dolog és attól is, hogy mennyire hajlandó dolgozni magán, esetleg szakemberhez menni.
A személyiségzavarok is spektrum szerűen működnek, nem olyan, hogy van, vagy nincs.
A borderline-ra pedig nem a gyógyszer a megoldás, nagyon nem.
Akkor tisztázzuk!
POKOLIAN RITKA, az igazi nárcisztikus személyiségzavaros ember.
A legtöbb, sokak által "nárci", csak nagy arcú senki. A munkám során sok ilyennel találkoztam, aztán az eső gyomros a tonfával, és egyből megszelídült a kicboxos ukrán, a menő "Ügyéd ÚR", meg a "Tudod ki az apám?" takony gyerek is. Szóval a legtöbb nem nárci, csak olyan ember, aki még nem kapott pár gyomrost, és nem fogta fel és nem tanulta meg, hogy meg lesz bXvha, ha nem tudja, hogy hol a helye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!