Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom a múlton túl tenni magam?
Röviden, 8 éve együtt, 1,5 éve házasok és fél éve szülők vagyunk.
De nem tudom a múlton túl tenni magam. Volt az EX aki minden téren jobb volt de szarrá csalta páromat. Összejöttünk de úgy, hogy nem volt lezárva teljesen az a kapcsolat a barátai se fogadtak jól, meg is kaptam, hogy átmeneti leszek ne éljem bele magam. 3 év telt el mikor összeköltöztünk és a megnyitott fbje fogadott, ott ami lehetett összetört bennem, mert még beszélgetgett az EX-el, tárkeresőzött a kapcsolatunk elején meg az előttem lévő dolgai amit kinem néztem belőle stb stb. Ezeket fejéhez vágva szánta bánta de szeret engem. 8 év után is kivagyok az exétől teljesen, a neve hallatán vagy ha csak látom. DE egy ál instán követem (igen..tudom) évek óta, hogy tudjak mindent az exről, nehogy a párom közelébe kerüljön meg ilyenek. ÉS most ott tartok 8 év után gyerek mellett, hogy nem vagyok elég neki. Folyamatosan megfelelési kényszerem van, ez a kiskoromból anyumnak köszönhető, hozott probléma. Folyamatosan ahoz a picsához mérem magam, hogy elegendő legyek. Elég vagyok neki mert mondja, de pl az ágyba én nem vagyok tüzes mint az ex, és tudom, hogy neki meg az a tűz kellene.
Az EX már tovább lépett de még követem és van, hogy féltékeny vagyok rá mai napig. Csak nem tudom megmagyarázni magamnak se, hogy miért és mire.
Azert nem tudod magad tultenni a multon, mert nem elorenezel, hanem hatra!
Azert van meg jelen az eletedben, mert te igy akarod. Szemelott tartod, es ezzel probalod nyugtatni magad, holott egy sima kep miatt, mar elkap a feltekenyseg. Ez nagyon nincs rendjen, hogy te ennyi ev utan, meg mindig megszallottan az exen kattogsz.
Parom exe is szerintem jobb volt az agyban (tobb mindent bevalalt), viszont tudom, hogy velem is jo. A parommal szeretjuk egymast, mellettem biztonsagban erzi magat, mert tudja, hogy soha nem csalnam meg. Ahhoz en tul lelkiismeretes vagyok, nem tudnek egyuttelni a gondolattal, hogy valakit ilyen szinten megbantottam.
A parod exe lehet, hogy szebb, baratsagosabb, szimpatikusabb,illetve 1000%, hogy nem szenved olyan szintu onbizalomhianytol, mint te. Ez miatt is van az, hogy ennyi ev utan is, hozza mered magad, titkon vele versenyzel, holott teged vettek el felesegul, veled alapitottak csaladot. Oke, gaz, ahogy a kapcsolat eleje indult, de gyanitom, hogy te eleg hamar csoppentel az eletebe, meg nem tette magat tul az exen, es ezert lehet, hogy nem is gondolt arra, hogy tul komoly kapcsolat lesz a tietek.
Viszont, ennyi ev utan, ha nincs toppon a hazassagod, akkor az miattad van. Ez nem is fog valtozni, mig ki nem vered az exet a fejedbol. + Javaslom, hogy keress fel egy pszichologust.
Jézus gyere le!
Öhhm, khhmm...Tudtad az elejétől fogva, hogy csak szamár vagy a ló helyett a képletben, rájöttél, hogy tartotta vele a kapcsolatot.
Mondták neked, hogy másodrangú vagy.
Akkor miért kellett hozzá feleségül menni és még kisbabát is ebbe a szart se érő kapcsolatba szülni? Ugye csak kitalált ez a történet és feleslegesen kúrom fel az agyamat?
Hiába stalkerkodsz az ex iránt a férjed nem ő miatta fog szanaszét megcsalni, majd legvégül elhagyni. Teljesen más nő lesz a választása és te tehetsz róla mert voltál olyan ostoba, hogy vele maradtál és vagy olyan őrült picsa (nem az ex a picsa!), hogy mást nem tud tenni mint menekülni tőled minél messzebbre!
Veregesd magad vállon!
Te nem a múlton nem tudod túltenni magad, hanem egy teljesen tipikus, mondhatni tankönyvi nárcisztikus bántalmazás áldozata vagy.
Az, hogy nyolc éve folyamatosan össze vagy hasonlítva a exszel, pláne a legérzékenyebb, azaz szexuális téren meg különösen, mostanra totál hazavágta a személyiséged és az önbizalmad. Olyan traumás kötődésed van, hogy ihaj.
Sürgősen keress fel egy pszichológust, ha nem akarod, hogy a gyereked is áldozatul essen ennek.
#2
Össze se kellett volna vele jönni és most nem lenne ez!
#5
Jól vagy? Nem a férje hasonlítja össze az exszel hanem a kérdező saját magát! Rendesen versenyzik vele ész nélkül!
Én komolyan nem szoktam érteni, ha valaki azt válaszolja a válságban lévő kapcsolatokra, hogy "minek kellett gyerek, nem sejtetted milyen emberrel vállalod?" ,de mindíg úgy gondoltam, utólag okos az ember.
De Te tudtad hogy társkeresőzött, stb, nem vagy rendben érzelmileg.
Miért vállaltad vele, ha nem tetted túl magad?
Én sajnállak, de ezt nagyon elrontottad.
Egyebkent nem Te írtad ki azt a kérdést, amiben kávézóba vagy hová is bementetek az ex után?
Szerintem nem kellett volna gyerek ebbe a kapcsolatba.
Inkább fordulj orvoshoz, mert nagyon kóros, amit művelsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!