Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem mehetek a párom nélkül...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem mehetek a párom nélkül házibuliba egy múltbeli traumája miatt, hogy oldanátok ezt a helyzetet meg?

Figyelt kérdés
9 évvel ezelőtt nagyon beteg volt, 40-41 fokos láza volt napokig. Akkorra esett a nenyasszonya születésnapja, amit mindenképp meg akart ünnepelni, végül nem mentek sehova, otthon tartottak egy házibulit. Pár óra elteltével közölte, hogy megy bevesz egy lázcsillapítót és lefekszik aludni, mert kezdett nagyon rosszul lenni. Utána éjszaka ki kellett mennie hányni, a fürdőbe pedig épp arra nyitott be, hogy a menyasszonya az egyik barátnője pasijával szexelt. Hiába volt elég rég, azóta is számtalanszor felhozta, hogy mennyire megalázta az akkori párja. Általában együtt járunk bulizni, néha-néha előfordul, hogy elmegyek a barátnőimmel is. Most viszont az egyik barátnőm párjának ünnepeljük a születésnapját, ahova a párom nem tud eljönni, nélküle pedig nem akarja, hogy menjek. Számtalanszor elmondtam, hogy sosem tennék olyat, mint az exe, eszemben sem lenne őt megcsalni, főleg nem valamelyik barátnőm párjával, de hajthatatlan.
aug. 26. 16:10
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Te most komolyan gondolod, hogy akkor életed végéig mindig együtt mentek majd mindenhová? Mert megcsalni nem csak buliban lehet valakit.


Ez nem a te traumád, hanem a párodé, neki kell dolgoznia rajta és nem téged büntetni vele.


Ilyenkor szokott megtörténni idővel az önbeteljesítő jóslat. A "fogságban" tartott félnek elege lesz, unja már bizonygatni az igazát és egyszer tényleg félrelép egy olyannal, aki hagyja szabadon szárnyalni. Nem szép dolog, de az élet már csak ilyen. A másik pedig élete végéig hajtogatni fogja, hogy őt mindig megcsalják és soha nem fog már bízni senkiben.

aug. 26. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Neked nincs teendőd, a párod dolga lenne feldolgozni a saját traumáit, ahelyett hogy rád akarja vetíteni, pedig semmi közöd hozzá..
aug. 26. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
0%
Mondjuk ez tényleg nagyon durva.. még olvasni is. Nem tudom, hogy volt képes ez az ember nőkkel ezután szóba állni.
aug. 26. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Én már szakítottam volna. Egyáltalán nem fair veled szemben, hogy téged büntet az exe miatt. Mert büntet eléggé rendesen. Miatta nem bízik meg benned és olyan mértékben önbizalomhiányos, hogy az már egyáltalán nem egészséges. Még az se jut el neki, hogy nemcsak buliban lehet félrekefélni. Ebből azt is kinézem, hogy majd inkább ő megy félre habiszi megelőz téged. 9 éve történt és ha nem lépett rajta túl akkor qrva nagy baj vele. Menekülj!
aug. 26. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Megmondom őszintén, hogy én a helyedben szakítanék.

Az elképzelése elfogadhatatlan, eszem ágában nem lenne eleget tenni neki és nem menni nélküle házibuliba.

Ott van a másik probléma, hogy a traumája miatt ilyen. Nos, én menekülőre fognám egy olyan felnőtt ember mellől, akinek a traumája miatt ez a konklúzió, ez a megoldás. Több ponton is hibás és primitív gondolkodásra utal. Az egyik az, hogy mennyire képtelen gondolkodni az olyan ember, aki azt hiszi, hogy azzal elkerüli a megcsalást, ha ott van a nővel? Kéne neki olyan nő, aki azért nem lép félre, mert ő ott van, és vigyáz, hogy ne történjen meg? A másik dolog az, hogy bizalom nélkül nincs egészséges kapcsolat. Az is csak hibás, negatív működés, hogy tőled vár el értelmetlen áldozatokat az ő traumája miatt. Az ő dolga az lenne, hogy egészséges úton feldolgozza és tudjon újra bízni, és ne "büntessen" egy olyan embert, akinek a traumájához semmi köze.

Az a probléma, hogy egy olyan embernél, aki azon a szinten van, hogy az általad leírt módon találjon megoldást erre a problémára, hiába magyaráznád a dolgokat, őszintén szólva semmi esélyt nem látok arra, hogy belátható időn belül képes legyen felfogni, de az is esélyes, hogy soha. Úgy gondolom, hogy csak szakember segítségével menne, vagy még azzal sem.

Életed pedig csak egyetlen egy van, és jelenleg pocsékba megy az időd.

aug. 26. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Ha te a "kérése"-igazából parancsa, fenyegetése, zsarolása ellenére vele maradsz akkor fogjatok kezet, de komolyan. Más már rég kirakta volna a fenébe ahová való!

Te meg még megértő vagy?

Gyanúsít téged, nem hisz neked!

Mire fel akarod fenntartani ezt a nulla kapcsolatot?

Nem lehet ha lassan 10 éve nyavalyog!

Nem normális és ha te vele maradsz, hagyod, hogy manipuláljon akkor te is az vagy...

aug. 26. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

..."hogy oldanátok ezt a helyzetet meg?"


Ultimátumot kapna: vagy megy pszichológushoz, vagy eltakarítom örökre az életemből. És ha nem javul az állapota akkor is repítem.

aug. 26. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Mi az, hogy nem mehetsz? Bezár, vagy mi? Nem, te ő rá hallgatsz. Ő az apád te meg a kislánya. Felnőtt embernek nem mondja meg a másik, hogy hová mehet csakis még gyerekeknek. Ti tényleg egymáshoz valóak vagytok.
aug. 26. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Vmi frusztrált ember. Nem egy ilyen baja lesz az is biztos.

Nyavajgos.

aug. 26. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Rohadtul nem kellett volna leírnod a sztoriját, az az ő problémája, semmi közöd hozzá, neki kell rendbe tennie magát, menjen el pszichológushoz, vagy bármi, nem az a megoldás, hogy basáskodik más felett.... Ha erre nem képes, szépen maradjon egyedül.
aug. 26. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!