Most értünk meg a kapcsolatra, de túl sok a múltbeli sérelem. Hogyan lehetne ezt rendbe tenni?

Ott a baj, hogy elfelejteni akarjátok, nem pedig elfogadni, meg kell tanulni együttélni a múlttal, igen zavaró dolog a múlt, hogyan legyen minden idilli, derűs, ha a múltban patkány módon bántatok egymással?

Mintha egy kellemetlen kavics lenne a cipődben, hiába kényelmes, meg szép, ha az a krva telibebszott kavics szétbssza a lábadat...

Sajnos ez a hátránya a nagy "eszmélésnek", hogy mindig ott lesz a múlt, és a károk amiket okozott a jelenben is utánfutóként követnek titeket.

Mit lehetne tenni....?

Semmit, ez az a bizonyos tanulópénz, de ha mindkettőtök szereti a két végén égetni a gyertyát, hát rajta, jatszatok kiröffenésig, előbb utóbb valamelyikőtökben kihúny a dolog, hogy vége, nem bírom tovább, ennyi volt....ami számotokra szükség lenne az a szellemi fejlődés, az a bizonyos tudat, a más szemmel nézés, sajnos ezek évek, tíz éve évek míg végbemegy, hogy az a láng annyi ideig megmaradjon mindkettőtökben kicsi az esély.

Már mégis miért ne lehetne tenni valamit?

Én azt mondom, első körben mindkettőtökre ráfér egy rövidebb üléssorozat egy pszichológussal. Külön-külön, ugyanis itt nem a kapcsolattal van gond, hanem azzal, hogy tüskék maradtak bennetek és nehezen tudtok rálátni arra, hogy az az ember aki mellettetek van, megváltozott.

Szóval ezt elsősorban magatokban kell feldolgoznotok.

Felnőttetek, tucatszor átbeszéltétek, ezért a pszichológusnak is el tudjátok mondani, hogy józan ésszel látjátok, hogy már nem kéne a régi sémák szerint reagálnotok, de mégsem megy az elengedés. Ezért nincs szükség a párotok jelenlétére a saját terápiátokon.

De persze ha ez megvan és még mindig nem az igazi, mehettek párterápiára is, ahol esetleg segítenek az új reflexek kialakításában. De szerintem ilyesmire nem is lesz szükség.

Persze az is fontos, hogy tudjatok erről beszélni otthon. Igenis fontos, hogy ki tudd mondani a párodnak, hogy "azt érzem még mindig úgy tekintek rád, mintha úgy viselkednél, mint régen, pedig tudom, hogy már nem olyan vagy" és ő is kimondja, hogy "úgy érzem még mindig úgy tartok tőled, mint anno, amikor mindent folyamatosan kontroll alatt akartál tartani". Pusztán azzal, hogy ezt belátjátok, már megtettétek az első lépést a feloldás felé.

Hát akkor járj el te pszichoterápiára. ahogy nézem ez elsősorban akkor neked tüske, téged zavar.

Én úgy vagyok vele, hogy minden embernek vannak démonai, "sötét dolgai". Deee legalábbis a legtöbb férfinak:D

De ettől még a tetteink határoznak meg minket. Katolikusoknál létezik a gondolatbűn fogalma, ami kissé kihangosodott úgy, hogy vissza lehet nézni mások kereséseit.. de igazából az még mindig csak gondolat. Márpedig az ember saját gondolatait senki nem kérheti számon rajta, mert senkinek sincs köze hozzá.

Te belemászátl a fejébe és megdöbbentél mit láttál ott, miközben ő dolgozik azon, hogy azt te ne lásd. Nem azért mert megcsal, hanem pl mert pont ezáltal akar jobbá válni.

De na száz szónak is egy a vége: benned feldolgozatlan hatások vannak amik miatt nem tudsz az aktuálisra, a valósra reagálni. Dolgozd fel szaki segítségével és jó lesz:)

Hmm...úgy látom egy több hetes, de lehet hónapos beszélgetés kellene a kezdetét vegye köztetek.

Elmondani minden apró dolgot egymásról, mint testi, lelki, szexuális értelemben.

A nulláról való kezdés nem fog menni, hanem ebből kell kialakitsatok valami élhetőt. Ehhez elengedhetetlen a kommunikáció, hogy minden apró dolgot elé tárj, ő is eléd, atbeszelitek, mi miért volt, stb, itt jön egy mélypont majd, hogy raddobbensz, hogy milyen a párod valójában amit eddig elrejtett, aztán ugyanez a párod részéről is végbemegy. Kell 1-2 hónap míg leülepszik, aztán jönnek az aprobetus részek, hogy az a bizonyos dolog, hogy is volt, miért volt?

Itt újra eltelik 1-2 hónap, aztán jön a körítés, hogy az pontosabban hogyan is volt, ez fog menni addig addig amíg már minden egyes apró betűt, szót, hangot helyretettetek és boldogan éltek míg meg nem haltok, na meg a nagy fszt!!!! Utána jön az undor, a kétségbeesés, hogy ha tudott úgy viselkedni, akkor mi van ha most is így viselkedik, és mi van ha ugyanazt csinálja, itt jönnek a veszekedések, viták, hidegháborúk, atomháborúk, űrháborúk, galaxis szakadás, ősrobbanás....aztán a káosz valahogy rendeződni kezd, de csak azt hitted, mert megint feljön a dolog.....egy vége láthatatlan harc lesz, aminek a vége az lesz, hogy megolitek egymásban az érzelmeket.

És már érzelem nélkül lesztek benne ebben a kapcsolatban, megszokás, az évek stb tart majd össze.

Az atomhaboru és a galaxis szakadás közti állapotban kellene zoldagra vergődnőtök, a káoszban kellene egy rendszert találnotok.

Amit írtam, azokon túl kell essetek, a tüskék, a fájdalmak, az okok, okozatok túl kell rágjátok, ehhez idő kell, hónapok, rosszabb esetben évek....

Együtt élni a múlttal szerintem akkor a legegyszerűbb, ha a múltat egyfajta mércének használjátok, hogy tudjátok róla, hogy oda soha nem akartok visszakerülni.

Bár, hogy ezt a sok szrt normális ember nem csinálná végig az holtbiztos.