Mindenem otthagytam, az ország másik felére költöztem. Lehet, hogy hibát követtem volna el, vagy pont bennem volna ekkora? Lentebb bővebben írok a problémákról

Hello. 21 éves vagyok, hölgy.

Van olyan, ami nehézség és velem jár, erről figyelmeztettem.

Az én oldalam: Ő nem szeretné, hogy folyamat csak hisztizzek, csak a gondjaimból álljak ki. Szerintem Ő türelmetlen. Plusz hogy ne menjek a nekem megfelelő segítségnyújtást jelentő dolgomra (pszichológiai beszélgetés, viselkedéstanulás pl.). Meg folyamat mondja, hogy vegyek erőt magamon, kiabál, vitázik, hogy miért vagyok olyan, amilyen, kapjam össze magam, én is tudok változtatni, társaik.

Az Ő szemszöge, hogy ne legyek folyamatosan negatív, ne éljek a múltban, mindenből van kiút, és mindent akarni kell, feleslegesen rágom magam. És mert Neki minden elszántság kérdése, s én nem akarom eléggé csak a változást, mivel makacsan szorítom a gyeplőt olyan rossz dolgokban, melyeket nem engedek el és szrok le, hanem hagyom magam mérgezni. Ezzel tönkretéve a kedvünk, napunk, idegrendszerünk.

Kommentmegelőzésnek:

- párommal beszéltem mindenről (nem nagyon akarja tudomásul venni... Igen, ennek ellenére is felteszem a kérdést), de érdekel külsős emberek véleménye.

- Próbálom párom szemszögét is visszaadni.

8 hónapja vagyunk együtt, 3 hónapja élek nála, ő 22 éves, dolgozik, szakmája és érettségije van, én magam még tanulok, mellette dolgozni próbálok, szintén van érettségim, szakmám, és jogilag megjár nekem jelenleg 70 000 Forint a kiemelt helyzetem miatt (származásom német-orosz,mielőtt ez kérdés lenne..).

Fontos rólam tudni a háttértörténetem, mert számíthat sokat. Párom is tudja.

Szörnyű családi és párkapcsolati múlttal rendelkezem. Volt már kapcsolatom, egy 4 és egy 1 éves, mindkettő csúnyán zajlott (bántalmazás, megcsalás, az elsőhöz család elől menekültem kényszerből, másodikhoz már a család és az akkorra már volt párom elől). Gyerekkori traumáim sorra voltak szintén bántalmazás okán (lelki, testi, szexuális) 16 éves koromig, amíg el nem kerültem otthonról és álltam a saját lábamra, menni dolgozni, illetve kaptam segítséget. Múltamról még annyit, hogy a gondkezelést 16 éves koromig alkohollal és tudatmódosítókkal oldottam meg, amiktől szabad vagyok négy éve!!!! Barátaim nem nagyon lettek a rengeteg költözés (édesanyám) miatt.

A párom családi háttere rendes, szülei nem váltak el, boldogok; az enyémek igen, csúnya volt, édesanyám/édesapám sem nevelt rendesen,otthagytak, édesanyám vitt pillangóként a kuncsaftjaihoz lakni, magamra voltam utalva mindig, nagyszüleim lemondtak rólam anyai ágon, apai ágon támogattak csak

16 éves koromtól, mikor el tudtam hozzájuk jutni.

Azalatt a négy év alatt rájöttem, milyen akkori normáim voltak, melyek számomra voltak a normálisak, tehát a talán Ti (=standard érték) szerint abnormál. Ami másnak normális volt, az nekem idegen, ami másnak abnormális, nekem az tette ki a mindennapjaim.

Sokáig élt bennem a kialakult kép a családról, meg mindenről úgy általában. Mamáék ezt segítették belőlem kiirtani valamelyest és átformálni, kaptam orvosi segítséget is, a normális életvitelt, a szeretetet, az értékrendeket, miknek hogy kellett volna zajlódnia csak ott tapasztaltam meg .

A gond: Bárki kialakít ezek után olvasva véleményt, pláne, hogy zűrös a múltam és gonddal járhatok csak... igen.. főleg, hogy nem vagyok úgymond “egész”, hanem törött. de én ezt nem kértem, hogy azok történjenek velem, amik, és ezen szeretnék változtatni, hogy képes legyek magam is Ti közétek beilleszkedni, normális életet lehessek képes kialakítani, akárcsak Ti.

Ezeket a célokat párom is tudja, de vannak olyan alapvető normák, amik benne megvannak, nálam meg nem, és hosszú utam van vissza, de igyekszem rettentően, és bocsánat de krvára nehéz... a gondok pl:

-betegesen félelmet tud kihozni egy vita is nálam, menekülni akarok, hagyni az egész kapcsolatot, mert nem tudom elviselni akkor aktuálisan az ingerhatást/nem tudom kezelni rendesen még a vitahelyzetet, mert tanulnom kell

-sokszor vagyok dühös a múlt miatt, érzem, nem tudok lezárni néhány dolgokat még, és ez frusztrál, de sajnos nem tudom hogyan kezelni, lehet erre ki kéne alakítsak valamit, de nem megy, és baromira tanácstalan vagyok és ez gondot szül.

-képes vagyok kis dolgon is oltárian bepánikolni és parázni, pl a sajtot ha rossz helyre teszem a hűtőbe (tegnapi), képes vagyok sírni, hogy csak nehogy le legyek bszva vagy legyen balhé belőle és sírok emiatt... de ösztönösen.

-nem mondok el szinte semmit sem, gondolkozom, hogy ne mondjak olyan dolgot, ami rossz lehet, parázom, hátha le leszek érte cseszerintve, mindent 60x átrágok

-nem tudok bízni és ez észevehető akkor, amikor félek Tőle ok nélkül és rosszat feltételezek Róla gondolatban, de nem akarok és ez felemészti őt is, ha csak lát sírni is a gondolatok miatt

-rengeteg aggodalmam merül fel, hogy bántani fog. Vagy vagyok dühös Vele, ha csak valamit kritikaként mond, én meg egyből harci ösztönre váltok és védekezni akarok, letorkolom, elmegyek előle, kerülöm, mert azt érzem, bántani akar és nekem védekeznem kell, akármi is van

-még annyi, hogy vannak helyzetek, amikor rettentően előjön a sírásom, amikor csak rengeteg ölelésre lenne szükségem és szeretetre, mert amikor ezt megtapasztaltam életemben először nem olyan rég pár éve, furcsa volt, és ez annyira hihetetlen jó érzés és fájó kvára, hogy ebbe nem lehetett részem és egyszerűen csak kell az a szeretetpótlás, amit régen nem kaptam meg