Hogyan nyissuk fel valaki szemét ha nem érzi, hogy kezdenek tőle eltávolodni?

Én is a párom mindjárt 8 éve leszünk együtt, mindkettőnknek ez az első komoly kapcsolata.

A problémám az, hogy a párom nem veszi észre azt, hogy kezdek tőle eltávolodni, pedig nem akarok.

Nem jutunk előrébb a kapcsolatban, nem építjük egymást, legalábbis ő engem nem. Hétköznapi társadalmi helyzetekben, vagy a háztartásban, vagy saját magával/érzelmeivel kapcsolatban is keveset tud.

Persze nekem meg kell értenem, hogy ez a családi hátteréből adódik, de az hogy valaki majd 8 év alatt ne legyen képes jobb partnerré válni, számomra egyre elszomorítóbb.

Nem simogat, nem lep meg, nem tudja mit szeretek, nem figyel rám úgy oda, ahogy azt ennyi idő kellene. Teljes mértékben egyértelműnek veszi a jelenlétem, mintha esély sem lenne arra, hogy elhagyjátok, de ez persze részben az én hibám, mivel ha nagy gondjaink adódtak sem váltunk szét, még olyanoknak sem amiket már nem tűrnének. De úgy éreztem jó dolog, ha akkor is kitartóak amikor rossz, de ezt kezdem egyre kevésbé így érezni. Fiatalok vagyunk, és próbálom megértetni magammal, hogy nem kell azokhoz az elvárásokhoz igazodnom, mint amiket a társadalom általában elvár a korunkbéliektől.

Hogy bulizzunk, utazzunk, éljük ki magunkat, túl korán ragadtunk le egymás mellett..

Én hittem azt, hogy egy tök jó dolog az, hogy mi mások vagyunk, és próbálok is ezzel elégedett lenni, kihozni a maximumot de egyedül már nem megy.

A kapcsolatunk 3. éve óta minden hónapban legalább kell 1-2 mély beszélgetésnek lenni, mert általában addig bírom a dolgokat magamban tartani, aztán jön az hogy leígéri a csillagos eget vagy a tetőről a cserepet (nehogy mindig magas a legyen a léc), és végül ugyanoda vissza térünk, mivel semmit nem tart be, és újra és újra csak én tűrök mindennek.

Másokéhoz hasonlítom a saját problémáinkat, és néha rájövök, hogy attól mert nem ver, vagy bántalmaz, vagy csak meg, és stb, még nem lesz jó partner.

Az életben egyenként egy nagyon jó ember, munkatárs vagy barát, csak nem jó partner. Mindig én kapom belőle a legkevesebbet és a legrosszabb oldalát.

Túl gyerekeken viselkedik, nem nő fel, nem gondolkodik logikusan, nem mutat ki érzelmeket, nem ért és nem tud reagálni sok érzelmi/életbeli szituációra.

Én nagyon akartam hogy működjön ez az egész, és csak azért mert mások szerint jó ember, mindenki az ellen beszél hogy elhagyjam. De nem élnek vele, nem élik át azt amit én, csak a saját véleményük alapján hiszik azt, hogy áldanom kéne a talpa nyomát is. Nem tudom mit tegyek. Minden véleményt és tanácsot fogadok.