A páromnak soha nincs pénze. Én vagyok a szemét, mert kezd zavarni ez az egész helyzet?

Albérletben élünk, egy gyerekkel. A páromnak sok hitele van, fizetés után 10-14 nap múlva nincs egy Ft-ja sem. Fizeti az albérlet meg a számlák felét, azon kívül magának megvesz minden kaját, chipset, energiaitalt, amit megkíván, kerüljön akármennyibe, néha bevásárol és a játékaihoz vesz ezt azt. Ha elfogyott a pénze, utána én állok mindent plusz a gyereknek is én veszem majdnem mindenét, pedig kevesebbet keresek, mint a párom. Váltott munkahelyet, hogy többet keressen, de ott is hagyta 1 hónap után, mert vele rondán beszélnek, ő nem lesz senkinek a csicskája. Kinézett egy másik munkahelyet, ahol annyit sem fog keresni, mint a régi munkahelyén. Kezdem rosszul érezni magam, hogy nekünk nem jut soha semmire. Egy nyaralás, egy mozi, fél éve nem jutunk el az állatkertbe, és a helyi programok se férnek bele, mert egyszerűen nincs rá keret. Nem tudok magamnak ruhát venni, egyáltalán semmit, azzal vígasztal, hogy ő sem tud. Mások ezzel szemben nyaralni járnak, építkeznek stb. Ez megy évek óta, mindig ígéri, hogy majd jobb lesz. Nem látom ebből a kiutat, soha nem lesz saját házunk/lakásunk, főleg mióta így elszálltak az árak a lakáspiacon plusz a boltokban. Ha szóvá teszem én vagyok a szar, én nem bízok benne, majd nézhetem akkor, hogy nélkülem veszi a kertes házat és él benne boldogan stb. Az anyja szerint én vagyok a szemét, mert egy családban nincs olyan, hogy a tiéd meg az enyém, mert közös a pénz én meg sajnálom. Ha hó végén elfogy a pénz, akkor még elvárja, hogy én kérjek kölcsön, mert apámnak nem kell visszaadni... Csak szerintem nem jól van ez így? Azt mondta a párom, őt is zavarja ez a helyzet...