Hogy értessem meg vele, hogy ne problémázzon az anyagiakon? Miért olyan fontos ahhoz ragaszkodnia, hogy mindent felesbe fizessünk?

Itt nem is csak az a probléma, hogy nem feleztek. Itt az a legfőbb probléma, hogy ő rémesen merev, arrogáns, és rigolyás.

Most komolyan, mi a fárszfenét kell azon veszekedni, hogy nem viszed haza a blokkot? Értem én, hogy szeretne felesbe játszani, de ez akkor is túlzott merevség, és tipikus példája, hogy ha nincs probléma, akkor majd ő csinál...

Amúgy én megmondanám neki, hogy vagy felhagy ezzel a mániákus fillérezéssel, vagy pedig hagyjuk békén egymást, mert ez már több problémát okoz, mint amennyi jót hoz. Egyrészt baromira kiábrándító, hogy abból is cs*szkelődés van, ha valamivel kedveskedni akarok neki. Tényleg ez nagyon hangulatromboló. Másrészt meg irritáló, ha az ember be van korlátozva. Most komolyan azon kelljen folyamatosan stresszelnem, hogy vajon eltettem-e a blokkot? Hogy ha olyan helyen vásárolok, (oké, hogy szabályellenes, de sok helyen ezt csinálják) hogy nem kapok blokkot, akkor kötekedjek még az eladóval? Harmadrészt: kapcsolatromboló, és irritáló a sok veszekedés. Negyedrészt: gyakorlatilag engem büntetne a saját anyagi helyzete miatt, amiért jópár programot le kellene mondani.

Durván komplexusos a csaj, és nekem például ez a merev, és kötözködő viselkedés nem lenne sokáig tolerálható. Pedig nekem is volt mélyszegénységből származó barátnőm (sajnos akik ilyen múlttal rendelkeznek, hajlamosak nagyon túlreagálni a pénzzel kapcsolatos dolgokat), és ő is eleinte már egy gombóc fagyinál is problémázott, hogy ő nem akar "aranyásó" lenni, de szerencsére vele értelmesen meg lehetett beszélni a dolgokat. És megértette, és elfogadta, hogy én történetesen háromszor annyit keresek, mint ő, és nekem ez belefér. Azért persze, megegyeztünk, hogy nagyon drága ajándékot ne nagyon adjak, de mondjuk egy könyv, amire épp vágyott, az simán belefért.

Ez a mániális felezgetés meg számomra annyira taszító... Lehet, hogy valakinek bejön, de én ettől ilyen formában kategorikusan elzárkózok. Az, hogy a közös kiadásokat közösen álljuk, rendben van. De nem ilyen fillérezős formában. Ha mondjuk ételről van szó, akkor pl. egyszer fizetek én, egyszer ő. Vagy amelyikőnknek épp kevésbé megterhelő. Ha nagyobb kiadás van, akkor meg nagyjából fizetésarányosan osztozkodunk. Ott sem ilyen beteges módon, fillérre kiszámolva, hanem úgy, hogy az mindkettőnknek nagyjából azonos teher legyen. Ha meg egyikőnknek nincs pénze, akkor nem csináltunk belőle problémát, hogy akkor a másikunk fizesse.

Az meg azért, hogy ajándékot sem vehetsz, az már ha jobban belegondolunk, durván a te pénztárcádban való turkálás. És ez az ironikus, hogy ennek még csak a legkisebb látszatát is el akarta volna kerülni, de azzal, hogy te az ő engedélye és hozzájárulása nélkül még egy nyamvadt könyvet sem vehetsz, azzal pont azt csinálja, hogy beszabályoz téged, kvázi ő kezeli a te pénzedet... Ez az, ami nekem szintén nem lenne tolerálható.

Hogy mit lehet tenni? Ha ő ilyen, akkor lehet, semmit. Gondolom, párszor már megpróbáltad elmagyarázni. Esetleg egy pszichológust érdemes lenne felkeresnie, vagy akár mindkettőtöknek, párterápia céljából.

Nálunk működött az, hogy megbeszéltük, elmagyaráztam, hogy értem én, hogy neki ezzel kapcsolatban vannak frusztrációi, de próbáljon ezeken túllépni, már nem abban a közegben van, és hogy attól nem lesz aranyásó, hogy elfogadja, amit adok neki. Azt is megértettem vele, hogy a kialakult helyzettel egyelőre nem tudunbk mit kezdeni, én ennyit keresek, ő meg annyit. Ez van, lépjünk túl rajta, és ne generáljunk problémát ott, ahol egyébként nincs. Megmondtam neki, hogy ha meg úgy alakul, hogy ő fog több pénzt keresni, akkor meg minden bizonnyal ő fog többet költeni. ÉS természetesen megértettem vele, hogy nem a pénz az élet alfája és omegája, nem attól lesz egy ajándék jó, hogy agyonköltekezzük magunkat, semmi baj azzal, ha ő inkább kevésbé költséges, vagy inkább valami személyesebb jellegű ajándékokat ad (én is adtam egyébként neki olyat is), a lényeg, hogy szívből adja.

Ha meg valahová mentünk, és csak én fizettem, vagy nagyrészt én, elmagyaráztam neki, hogy nem rá költök, hanem kettőnkre. Azzal, hogy fizetem azt az utat vagy programot, azzal nem csak őt ajándékozom meg, hanem magamat is, és ha elvből lemondaná, azzal meg igazából engem büntetne.

Miután ezeket megtárgyaltuk, többé nem volt ilyenből probléma. Csak ehhez a másik félnek is konstruktívan kell hozzáállnia.

"1 Ha adok neki valamit, nem kelt bennem rossz érzést."

"Komolyabb beszélgetéskor mondja azt, hogy túlzásba esek."

Nem? Akkor milyet kelt, jót???

"Néha azt is szóvá teszi, ha random ajándékot veszek neki, pedig semmi extrára nem kell gondolni, csak ilyenekre, hogy egy könyv, amit épp szeretett volna egy ideje, vagy egy cserepes növény, vagy valami smink, vagy ruha amiről tudom, hogy tetszene neki. Mindig azt mondja, hogy túlzásba esek, de szerintem nem."

Mivel esel túlzásba, egy könyvvel vagy egy virággal??? Ezek mind természetes dolgok.

Írták előttem, "Durván komplexusos".

Erre nincs megoldás, te nem tudsz olyan lenni, mint ő, hogy remeg azért, felesbe... ő meg nem tud olyan lenni, hogy nem görcsöl ezen. Ez ennyi.

Mindenki olyan, amilyen.

Most ez lehet nyersen hangzik, de nem tudom milyen megoldást szeretnél. Ha lenne rá megoldás, akkor màr gondolom annyiszor átrágtátok, nem egyszer, nem kétszer, hogy megtaláltátok volna...

Teljesen nonszensz baromság, amin görcsöl, "Ha nincs problêma, kreáljunk" tipikus esete...

13-as vagyok: az viszont baj, mert az anyagiak kérdése szerintem egy olyan pont, ahol ha nincs egyetértés, akkor az hosszú távon megöli a kapcsolatot. Ha jól értem komolyan terveztek egymással (tényleg?), házasság, gyerek(ek) - hogy képzeli ezt hosszú távon ha 3 év után nem megy el egy közös nyaralásra, mert neki nem fér bele? Ülj le vele és beszéljétek át, hogy akkor hogy gondolja a közös jövőtöket? Konkrét terveket, tényeket, javaslatokat mondjon. Mikorra fog ő reálisan ugyanannyit, vagy kb. ugyanannyit keresni mint te? Eleve jó néhány év hátrányban van, kérdés, hogy milyen szakmában dolgoztok, aztán mivel ő nő nagyjából 25-40 éves koráig nagyon valószínű, hogy kevesebbet fog keresni, mint egy férfi hasonló tapasztalattal és területen, mert hátha elmegy közben szülni, a szülési szabadság után meg mert hát "elpazarolt" x évet. Szóval akkor hogy gondolja ezt hosszú távon? Mehetnétek minden évben nyaralni külföldre, de csak 3 évente mentek majd, mert neki addigra fog összegyűlni annyi megtakarítása? Vagy te mész a gyerekekkel és ő otthon marad, mert nem tudja kifizetni az "ő részét"? Nem vesztek nagyobb tévét, mert ő nem tud beleadni annyit? Vagy veszel te és ő nem nézi? Ezeket konkrét példákon keresztül beszéld meg vele. És még sorolhatnám. Ha gyereketek lesz hogy képzeli az anyagiakat, míg ő gyed-en/gyes-en van? Nagyon ritka az, hogy a két fél pont egyformán keres, még az is, hogy nagyjából egyformán, ráadásul nők esetében fentiek miatt gyakori az alacsonyabb fizetés.

Nemrég volt egy kérdés, ott is fejtegettem ezt, lusta vagyok visszakeresni: 40-esek vagyunk, én jól keresek, átlag felett, és akár váltok, akár adott munkahelyen vagyok, évről évre tovább nő a fizum. De a férjem olyan szakmában van, ahol mostanra már kb. 3x annyit keres mint én. Megszakadhatok, akkor sem fogok annyit keresni mint ő, megközelítőleg sem. De volt idő, amikor én kerestem többet (én már dolgoztam, ő még tanult), mindkettőnk volt munkanélküli átmenetileg stb. - nálunk ez az arányos dolog működik. Igen, ezt nekem kellett helyretennem magamban, amikor az ő fizuja elkezdett elhúzni az enyémtől, de ennél jobbat, "igazságosabbat" nem tudtam/tudtunk kitalálni úgy, hogy ne kelljen a férjem által biztosítható szintről NEKI is lemondania, mert én nem tudok annyit letenni az asztalra. Persze annál a kérdésnél én is megkaptam, hogy "eltartott" vagyok, meg hogy persze az nem fáj, hogy ugyanúgy a felét veszem el a közös dolgainknak, de nem annyit teszek bele, de attól az illetőtől is kérdeztem, hogy akkor mit javasol helyette? Nem tudott értelmes választ adni.