Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek megoldható vagy véget kéne vetnem neki?
Sziasztok!
Igyekszem röviden leírni a helyzetem, bár elég bonyolult.
30/N vagyok , 16 éves korom óta voltam párkapcsolatban, majd házasságban, egy nálam 10 évvel idősebb pasival, akivel végül 2 gyerekünk is lett, ők most 6 és 9 évesek.
Sajnos hosszú időn keresztül megcsalt, 2 nő az akiről biztosan tudok, ebből az egyik 7 évig tartott. Nap mint nap azzal kínzott hogy mennyivel jobb a másik nő. Amikor a kislányommal voltam várandós , olyat is mondott hogy mi van ha a másik nő az igazi szerelme és miattam szalasztja el (tudom, ekkor kellett volna elválni) .
Emellett elég komoly dühkezelési gondjai is voltak, sokszor ordított , összetört dolgokat, a gyerekekkel is sokszor volt durva.
2022-ben szakítottam vele, szétköltöztünk, lett egy másik párom. Eleinte olyan volt mintha a herceg fehér lovon jött volna el értem, imádnivaló volt, minden percét rám szánta, ezzel együtt kb minden más embert - a gyerekeken kívül - ki is zárt az életemből, hetek alatt már nálam is lakott , majd elkezdődött a leértékelés, beteges féltékenység, csenddel büntetés, gázlángozás, mindenért engem hibáztatott, fizikai bántalmazásig ment a dolog. 1 évig egyre durvább és durvább lett. 1 év után a bátyám és a volt férjem segítségével sikerült elküldeni, azóta is próbált többször visszatérni de nem hagytuk neki.
A gyerekek apja azóta terápiára jár, sokat javult. Én a kapcsolatom után anyagilag és lelkileg is padlón voltam, ő is bajban volt, anyagilag és lakhatás terén is , így az volt a logikus, hogy visszaköltözött.
Ő azt akarja hogy boldog pár, boldog család legyünk. De állandó konfliktusok vannak,velem, a gyerekekkel,főleg a kisfiammal, napi szinten, szórja a pénzt, mint bolond a homokot, nincs állása se jelenleg.
A pár rész meg katasztrófa, a szex konkrétan nem működik, ha van, 2 perc, elmegy, vége. Nem akarom, pánikolok ha közeledik. Hiányzik ez is mert az exemmel ez az egy dolog viszont valami isteni jó volt.
Szerintetek egy ilyen helyzetben segíthet valamit az, ha elmegyünk párterápiára, családterápiára,szexológushoz,próbáljuk valamennyire helyrehozni a kapcsolatot, és együtt maradni, hogy végülis családban nőjenek fel a gyerekek? Vagy , ha anyagilag bajba is kerülünk, akkor is inkább lépjek ki belőle?
A ház az enyém amiben lakunk,de túl sok hitel van, nem sokáig fog a nevemen maradni ha ő nem fizet bele (bár ugye jelenleg nem fizet, de keres munkát)
Illetve azt mondta, hogy elválhatok, de akkor számolni kell azzal hogy ennek ára lesz, a következményekkel, és a megtorlással.
Ti mit tennétek?
Egyik férfi sem jó.
Már ne haragudj de 1 életed van.
Kezdj el most már önzően gondolkodni, hogy neked mi a jó.
Egyik pali sem megfelelő, mert nem vagy velük boldog!
Én nem ennyire durva szitukban, de olyan szempontból hasonló helyzetben voltam, hogy anyagilag kihasznált egymás után több kapcsolatom (a férjem is). Miután elváltam, ugyanazt a típust vonzottam/választottam mindig.
Én azt a megoldást választottam, hogy elengedtem a férfiakat teljesen. Kész, nem foglalkozom tovább velük, pedig elég szexorientált voltam mindig is, de nem éri meg azért. Le lehet arról is szokni.
Nagyon szerencsés helyzetben vagy, hogy saját ingatlanod van, még ha el is kell adnod a hitel miatt és egy kisebbet venned, mert a legtöbb nő a te helyzetedben nincstelen és ezért kénytelen az ilyen barmokkal maradni.
Szóval, hogy a kérdésre is válaszoljak: nem, nem érdemes terápiára járni, mert ahogy az egyik hozzászóló írta, az emberek alapvetően nem változnak meg.
De ha megváltozna is, itt már olyan sérelmek vannak, ami miatt a kapcsolat soha nem lesz igazán jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!