Miért ilyen nehéz meglépni ezt a szakítást?

Barátom teljesen jól elvan ebben a nagyon nívótlan kapcsolatban. A legnagyobb baj, hogy soha semmit nem tettem neki szóvá, mert értelmetlennek éreztem. Többet akartam megtudni róla, ennek az lett az eredménye, hogy 11 hónap alatt totálisan csalódott lettem, lelkileg egy csoffadt kóró, mert annyit sem mondott soha hogy szeret.

Nyilván mert van heti 2-3 szex, ennyiszer találkozunk, de nekem ez kevés. Munkában írogat nekem 1-1 sorokat, de a szabadidejében nem beszélget velem még ennyit sem, legfeljebb elalvás előtt egy pár sort hogy jóéjszakát meg hogy melyik nap ér rá. Minden este lefekvés előtt legalább 2 órát játszanak a barátaival, plusz heti 3x eljár edzeni. Körülbelül minden 2. Hétvégén 1 napot a szüleinél tölt, 1 teljes napot meg jellemzően a játéknak áldoz minden hétvégén.

11 hónapja vagyunk együtt, és már most ilyenek vannak, hogy múlt héten elmentünk este moziba, igen, megértem, hogy fáradt volt, de iszonyatosan unta a fejem ránézésre. Ilyen már máskor is volt, hogy zavarta, hogy én este beszélgetni akarok (persze hogy, mert amúgy sem nagyon akar beszélgetni, hát akkor mikor??). Plusz megjegyezte a moziban hogy ma lesz 2. Napja hogy a fiúkkal nem játszunk, na vajon mit szólnak majd.

Én kérek elnézést, hogy nem akarok 0 prioritás lenni egy pasi életében. Sokszor pénteken is átjön 11-kor, én legyek boldog meg szolgálatkész, aztán reggel mondja, hogy aznap ezt-azt-amazt kell csináljon és megy tovább. Ha én megyek át hozzá, mert úgy van kedvem, nem foglalkozik velem, mert meg kell várni, amíg befejezik a játékot.

Persze történt pár jó dolog is, de ìgy, hogy alig szán rám időt, nem akar beszélgetni eleget, mindig a haverok az elsők, családjának bemutatni nem akar (erről többször beszéltem), én nem tudom miért gondolja hogy ez így jó...

Mièrt elég a pasiknak ez??? És mi nők miért nem szakítunk a 3. Red flag után? :(

Atomgáznak érzem magam.