Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
4 éve tartó zaklatót hogyan állítsak le?
Igazából már 6 éve szállt már rám, de akkor úgy nyomozgatott, követett, hogy nem vettem észre, illetve volt egy másik lány, de róla leállította az apja 2020 elején... Már akkor is mindig követett, anyámat nyüstölte, megszerezte az egészségügyi adataimat, mindig megjelent a városban is, vasúton, de nem vettem komolyan és sajnos anyám is 2 évig elhallgatta, hogy ki ez, mit mondott róla a barátnője és hogy utánam kérdezősködik, neki is anyakára jár...
Viszont 2020 nyara óta minden egyes nap. Fenyegetőzik, bosszút áll, lejárat másoknak, esélytelen elkapni is. Teljes mértékben egy gonosz pszichopata. 30 évvel idősebb, házas, voltak ilyen ügyei korábban is, pszichiátrián is volt. Pénzmosoda vállalkozása (csak papíron létezik) van, illetve otthonszülős szektájuk volt. A felesége mindent eltűr neki, mert onnan van a pénz. Azt élvezi, ha félsz tőle. Huszas éveim rámennek egy ilyen mocsokra.
Az elején szóltam a feleségének, mivel nem volt más lehetőségem, hogy álltsa le, feljelentettek rágalmazásért, utána 2 naponta a nyakamra jártak fenyegetőzni, ordibálni, meg hívogattak is folyamatosan. Hogy ez hamis vád, megyek a börtönbe, ha anyám nem íratja rá az egyik területét, amit eddig is önkényesen használ... Faszi büszke is rá, hogy buta a felesége, meg úgy verheti át, ahogy akarja...
A szüleim nagyon védik, főleg anyám, ő a szerelme, bármire képes miatta, még én vagyok a "rib..nc", magából kikell, ha megemlítem is. Meg "mit merészeltél pofázni a rendőröknek, hazudsz", megszerezte a vallomásomat, gondolom tőle. Letagadja azt is, hogy mesélte, hogy a kolleganője lányával mit csinált... Kitörölte a 160 emailt, amit nekik is írogatott. Közösségi oldalakon évek óta nem is vagyok fent, mert sajnos ott is megtalál, instán kép nélkül is megtalált megint... Rettegek tőle, megmondta, hogy készüljek a túlvilágra, mert oda kerget, mert előbb leszek öngyilkos, mint ő abbahagyja.... Másoknak is lejárat a faluban, hazudozik rólam, azt akarja beállítani, hogy ő az áldozat... Csak múlnak az évek és ezt senki sem adja vissza... De oldalakon sorolhatnám át ezt az egészet. Most a legújabb szöveg, amit beordibál, hogy én öreg vagyok, mikor halok meg, senkinek sem kellek...
"4 éve pokollá teszi az életemet, egy egyébként több pszichiátriát megjárt őrült, aztán mocskolódsz neten névtelenül!"
Írtam, hogy segítek, írjál privátban, dehát nem írsz.
Rendezetlen mondatok halmazát dobálod csak ide, minden konkrétum és minden összefüggés nélkül.
Azt írod, elmúltál 20 éves, tehát elvileg cselekvőképes felnőtt ember vagy, oda mehetsz, ahová akarsz, ha téged még a szüleid is bántanak, meg még az állítólagos zaklatód is, sőt, annak a felesége is, akkor az a kérdés, hogy miért tűröd ezt, miért nem húztál már el például régen külföldre, mondjuk a világ másik végére, de legalábbis olyan országba, ahol meg tudsz élni a munkádból és az ország törvényei megvédenek a zaklatásoktól?
Te is tudsz írni, válaszolni fogok, menj rá, hogy Privát üzenet!
Mi az, hogy "állítólagos"? Tudjátok min mentem keresztül, mennyit sírtam, mennyit voltam a halál szélén emiatt a rohadék miatt és nem és nem, nem fejezi be akkor sem. Ezt hiába kapatom el a rendőrséggel, múltkor is csak rosszabb lett, napi szinten fenyegetőztek feleségestül. Ez egy pszichopata mocsok! Könyörtelen őrült! Felesége miért állna mellém? Nem dolgozott soha, mit csinálna 40 felett, 2 mázsásan, igénytelenül 3 gyerekkel, minden pénz a faszié. Feladná a házakat, autókat, lóvét? Találna bárkit, elmenne dolgozni? Inkább lenyeli és segít eltusolni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!