Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A férjem megsértődött, mert...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férjem megsértődött, mert nem mellette alszok, hanem a nappaliban. Mégis mit kellene tennem, ha egyszer zavarom az alvásommal?

Figyelt kérdés

Lassan 1 hónapja kiköltöztem aludni a nappaliba. A férjem most ezért neheztel, pedig csak neki akarok jót illetve most már tudom, hogy magamnak is.

Egy rakat dolog zavarja azzal kapcsolatban, ahogy alszok. Zavarja, hogy egy filmet sem tudunk megnézni, mert amint lefekszünk, én 5 perc múlva már alszok, zavarja, hogy alvás közben sokat forgolódok, mozgok, hangot adok ki stb. Mivel ezt olyan sokszor felvetette, így inkább kimentem a nappaliba aludni, most viszont ezen van megsertődve, hogy ne megfutamodjak, hanem változtassak az alvásomon. De azt mégis hogy? Alszok, olyankor nem tudom szabályozni, hogy mit csinálok. Az is problema, hogy én későn fekszek és korán kelek, de akkor frissen, ő meg nehezen alszik el és 8-10 óra alvás után is, ha felkel, kell vagy 1 óra míg magához tér. Eddig az volt a baja, hogy nem tud miattam aludni, mert zavarom, most meg nem tud miattam aludni, mert nem vagyok ott mellette... Én viszont sokkal jobban alszok, mióta külön alszunk. Mi a fenét kellene csinálnom.



júl. 15. 21:43
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem semmit. Felnőtt emberek vagytok, nem kell ilyesmin megsértődni. Sok pár alszik külön. Meg kell értenie, hogy nem azért vonultál külön, mert neheztelsz, hanem azért, hogy mindketten jobban tudjatok pihenni.
júl. 15. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
15%
Annak pedig van egyéb kiváltó oka, ha az ember egy helyen vagy egy időszakban nem tud jól aludni. Ha tényleg a párunk miatt, akkor szerintem ott baj van. Esetleg nem jó helyen van az ágy, ha valaki hisz ebben. Meg lehet próbálni nyugtató vagy relaxáló teát. Komolyabbat nem javaslok, mert bogyók bekapkodásának nem vagyok hivatottja. Én nem vagyok olyan elven, hogy külön kéne aludni. Először inkább megoldás. Nálunk is volt ilyen, mellette folyamatosan elalszok és állítólag ez valójában pontosan jó jel. Mert a másik fél lenyugtat. Ezért mi számítógépnél filmezünk. S amíg nem rendeztem át a szobát, addig nyugtalanul aludtam. Azóta minden rendben van és még ő is kipihentebb a váltástól.
júl. 15. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Van rajt sapka nincs rajt sapka esete. Csak hibát keresi.
júl. 15. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
92%
Igazából te nem felelsz meg neki és az alvás csak egy töredéke ennek, de mivel nem akarja magát egyedül, magányosan érezni így ragaszkodna hozzád. Már most is jelen van, hogy nem felelsz meg neki. Az is probléma, hogy ő neki 1 órába telik míg felébred alvás után. Annak az ideje is eljön, hogy az is baj lesz hogyan veszed a levegőt éber állapotban. Egyszerűen csak van veled mert nincs EGYELŐRE más a láthatáron, de ha lesz akkor el fog érte hagyni.
júl. 15. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
31%
Nem az együtt alvást sajnálja ő, hanem hogy így nehezebb szexre terelni a szitut.
júl. 15. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

Változtassak az ALVÁSOMON!, ami egy teljesen öntudatlan dolog, akaratlan mozgásokkal :D


Ez hülye.

júl. 15. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
92%

Hány évesek vagytok és mióta éltek együtt?

Gyerekeitek vannak?

júl. 15. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
47%

Aludhatnál velem, én is elalszom a filmeken...

49/F

júl. 15. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
84%

Amit ide leírtál, a férjednek elmondtad?

Szembesítetted az általa mondottakban rejlő ellentmondásokkal?

júl. 15. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
71%

#9 nem fog használni. Tényleg azért köt bele mindenbe a párja, mert már nem szereti. Akkor van ez sajnos. Olyankor már el kezd minden zavarni a másikban. Ha csinál valamit, akkor az, ha nem csinálja, akkor meg az... Legközelebb, majd lesz más...


Egy őszinte beszélgetés kellene, amiben elmondjátok ki mit vár a másiktól, a kapcsolattól. Ha leráz annyival, hogy minden rendben, akkor a saját érdekedben szakítanod kellene, mivel ez, ahogy telik az idő, csak elviselhetetlenebb lesz.

júl. 16. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!