Párommal nagyon nehéz a kapcsolat, sokszor eldurvul a veszekedés. Mit tegyek?

Jelenlegi párommal fél éve vagyok együtt. Ő 25 éves fiú, én 20 lány. Azt kell tudni róla, hogy csak félig magyar, félig lengyel, és a magyar csak a második anyanyelve. És habár a magyart is az anyanyelveként beszélni, sok alapszót nem ért, a lényeg hogy Lengyelül sokkal jobban beszél. Komoly családi traumái vannak, az apja tulajdonképpen egyáltalán nincs jelen az életében 4 éves kora óta, az anyja egyedül nevelte.

Nekem nagyon traumatizáló gyerekkorom volt, az anyukám súlyosan mentális beteg, nagyon sokat bántott gyermekkoromban, amiből azóta sikeresen kimemekültem, de a traumáim és az azokból származó rossz működési módok velem maradtak és habár dolgozom rajtuk, a változás nagyon lassú folyamat.

Nagyjából akkor kezdődtek a problémák miután összejöttünk. Állandóan veszekszünk, balhézunk. Ő sokszor megbánt engem, ezek gyakran abból származnak hogy ő nem érzi a magyar szavak súlyát, és valami súlyosan bántó dolgot mond.

Én is rosszul kezelem a szituációkat, visszabántom, és elindul egy veszekedés. Én sírok és kivagyok, ő csak egyedül akar lenni amit én nem bírok (mármint hogy nem tudjuk azonnal megbeszélni.)

A balhék után megbeszéljük a dolgokat külcsönösen reflektálunk a hibáinkra. Én is, ő is maximálisan elismerjük hogy vannak traumáink amik miatt rosszul reagálunk bizonyos dolgokra, bocsánatot kérünk. Ez a része mindkettőnk felől nagyon önreflektív és konstruktív szokott lenni.

Ez megy, szinte minden nap. Viszont mikor nincs balhé akkor minden csodálatos. Kedves, szeretetteljes, segít, támogató, odaadó. Jókat beszélgetünk, megöleljük egymást, és egyébként a szex egyszerűen tökéletes vele. tehát összességében nagyon szeret és tisztel engem, én is őt kölcsönösen.

Ma történt hogy egy nagy veszekedés után azt mondta hogy szakít, (már többször volt ilyen, előző nap is de a veszekedésen után mindig megbeszéljük hogy szeretjük egymast, és egymás segítségével valtoztatni fogunk) Erre én kiaadtam (előjött a gyerekkori elhagyatástól való félelem) mondta hogy egyedül akar lenni. Én nem hagytam, mentem utána sírva.

Erre ő nagyon kiakadt. Tombolt, megfogott meglökött, azt mondta utál, a többit nem szeretnél leírni de bántott. Ezt megelőzően én is nyúltam hozzá durván de nem annyira mint ő hozzám.

Ezek abból fakadnak, hogy egy pontos annyira ideges és tehetetlen, hogy nem tudja mit tegyen. Nem akar bántani és neki is fájt hogy így bánt velem.

Nem szakítottunk, azt mondtuk még egyszer újra próbáljuk. Mindkettőnknek volt már párkapcsolata korábban, de egymás első igazi szerelmei vegyunk.

Azt mondta soha többet nem akar velem ilyeneket tenni, és ha egyébként nem ismerném, ezt nem hinném el, de mélyem ha magamba nézek látom, hogy ezt én is kiprovokáltam.

Egyik pillanatban a világ legcsodálatosabb szerelmes párja vagyunk, akik képesek bármit megtenni egymásért, őszintén, szerettel. Masik pillanatban meg ez történik.

Ha nem lennénk szerelmesek, már hónapokkal ezelőtt szakítottunk volna.

De szeretem. Ő is engem és mindketten meg akarjuk oldani, csak egyre nehezebbek és durvábbak a dolgok.

Mit gondoltok... Azért írom ki ide, mert tanácstalan vagyok. Ha valami nem tiszta nyugodtan kerdezzetek, lehet valamit kihagytam.