Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem akar velem strandra menni, mit tegyek?
Én imádom a fürdőhelyeket, Balaton, tenger, strandok, egyéb tavak stb. Az exemmel rengeteget jártunk fürödni, strandra, tengerre, Balatonra stb. Nyári hétvégeken minket biztos, hogy valamelyik víz mellett lehetett megtalálni.
Hosszú évek óta nem vagyunk már együtt. Hosszú szünet is volt. Aztán egy ideje van újra barátnőm, de nem akar velem strandra menni.
Azt mondja, hogy ő nem vetkőzik senki előtt, nem mutatkozik fürdőruhában szintén senki előtt. Ha vendégségben voltunk medencés háznál, akkor én együtt fürödtem a házigazdáékkal, ő meg csak ült a kerti bútorban, felöltözve. És hiába kérem, nem akar velem strandra jönni. Pedig nagyon szeretek odajárni. Hiányzik. Menjek egyedül?
"Másik lánnyal elmennél strandolni?" - kérdezted, 12-es.
Eddig erre a verzióra nem gondoltam. Kettős és vegyes érzést kelt bennem.
Mert ha a saját igényeimet veszem alapul és a saját igényeim a legfontosabbak, hogy igenis hölgytársaságban akarok strandra menni, azért az más, mint haverokkal, sörözve, böfögve, ökörködve - bár kétségtelenül, annak is megvan a maga varázsa, de mindenképpen szofisztikáltabb és feeligesebb női partnerrel, szóval ilyen alapon azt kell mondjam, hogy ha a barátnőm nem hajladnó ebben egy icipicit sem a kedvembe járni, akkor ne csodálkozzon, ha más nővel elmegyek.
Viszont a lap másik fele meg az, hogy picit még nekem, pasinak is visszatetsző, hogy adott egy pár és a pár férfitagja egy másik nővel jár strandolni.
Szóval nincs azonnali válasz. De valamelyest lehet, hogy hajlanék rá.
"Neked az is elég lenne, ha menne veled, de nem menne be a vízbe?"
Volt egy ilyen kérdés is.
Nem tudom, erre sem gondoltam eddig, mert valahogy az én olvasatomban az, hogy egy pár elmegy együtt strandra, fürdőruhában, együtt napoznak, fürdenek, lángosoznak, fagyiznak, aki nem vezet, akár sörözik, borozik, akármi, ez egy tök átlagos, normális, életszerű.
Számomra elfogadott, átlagos és normális, az a természetes rend része, és bármilyen eltérés ettől számomra furcsának tűnik.
Ezek az ilyen kis egyénies extremitások, kb mint az ilyen örökdiétás nők, akikkel nem lehet egy nagyon jót, jóízűt enni és élvezni az életet, mert örökké a kalóriáival van elfoglava, amit kivételes alkalmakkor sem akar elengedni, na nekem ilyen egy kicsit ez a "nem vetkőzöm" "nem mutatkozom fürdőruhában.
Képzelhetitek, hogy milyen szar már az, amikor CSAK (!!!) a te csajod lóg ki a sorból. Mintegy ilyen feltűnési viszketegség, különlegességkomplexussal ötvözve.
Van egy nagyon jó baráti kör, áll 5-6 párból, azaz 10-12 ember, fele fele férfi és nő. Többnyire házaspárok, vagy élettársak, illetve van pér srác, akinek "barátnője" van és nem felesége. Mint nekem. És ez a csap minden karácsony előtt együtt lemegy egy vidéki wellness panzióba és előkarácsonyozunk egy ilyen 3 napos kis ottléttel, ajándékozás, evés, ivás, fürdés, szauna, sószoba, jó hangulat stb. Mindenki imádja és mindenben részt vesz. A párom NEM JÖN EL! Én mindig egyedül megyek, mint valami szalmaözvegy, minden másik srác hozza a párját.
Fuh, szerintem szakítsatok. Csóri lány, már kb megcsaltad. Ha neked a pancsika meg a haverok előtti égés ennyire nagy dolgok, inkább keress mást.
Ha ilyen sörös büfögős proli vagy, keress olyat.
"Fuh, szerintem szakítsatok. Csóri lány, már kb megcsaltad. Ha neked a pancsika meg a haverok előtti égés ennyire nagy dolgok, inkább keress mást.
Ha ilyen sörös büfögős proli vagy, keress olyat."
XD hát ha neked ennyi jött le, akkor sok sikert XD
"Képzelhetitek, hogy milyen szar már az, amikor CSAK (!!!) a te csajod lóg ki a sorból."
Párom például elfogadja és szeret engem így is, hogy nem vagyok átlagos. És én se mentem volna 5-6 párral wellnessezni, pláne nem karácsony előtt, mert engem nem vonz az ilyesmi. Mondhatnám úgy is, hogy számomra ez baromi unalmas dolog, nem költenék rá.
Szerintem te nem szereted ezt a lányt és nem a strandolás/nem strandolás miatt. Azért ez nem egy akkora kardinális kérdés...
"Szerintem te nem szereted ezt a lányt és nem a strandolás/nem strandolás miatt. Azért ez nem egy akkora kardinális kérdés..."
Értem a gondolatmenetedet, 18-as, de ha nem szeretném, akkor könnyedén elhajtanám és keresnék mást. Valóban nem a világ legkardinálisabb dolga, csak most a kánikula, hogy van, felhozta bennem, hogy mennyire szeretek strandolni és ezt az élményt, mint közös emlékeket, élményeket milyen jó lenne megosztani a párommal. Inkább, mint ezek a különcködő allűrök.
Én sem szeretek mesterséges vízben lenni, együtt ázni a sok retkes emberrel. Ez nem különcködő allűr, szimplán felnőtt vagyok és amit nem szeretek, azt nem fogom csinálni. Voltunk férjem családjával olyan szálláson ahol volt jacuzzi, mindenki belement csak én nem. Nem akartam bunkó lenni mikor kérdezték hogy miért nem, hogy hát azért nem, mert nem vagyok meggyőződve még az ő higiéniai állapotukról sem. (Nem vagyok tisztaságmániás, de az apját pl mindig körbelengi egy hónaljszag.) Szimplán annyit mondtam, hogy nem szeretem az ilyesmit. Pedig mondjuk csak ketten a férjemmel szívesen mentem volna, de most mit jacuzzizzak a családjával. Szóval érted, undorodom az ilyesmitől, ebben nincs kompromisszum. Arról nem is beszélve, hogy egy nő teste sokkal érzékenyebb mint egy férfié, csomó nő nem tud úgy strandra menni, hogy egy jó kis hüvelygombát össze ne szedjen. Amit leírsz az amúgy strand nélkül is sok lenne, akarna a fene 3 napokat lógni a férjem haverjaival, vannak saját barátaim.
Na mindegy, szerintem totál nem illetek össze. Te allűrnek meg különcködésnek tartod az ő preferenciáit, érvényteleníted, hogy biztos azért ilyen meg olyan, hogy kitűnjön. Közben meg valószínűleg rohadtul nem, csomó ember nem szeret strandolni, pont azért mert kicsit gusztustalan dolog. Ennyi erővel fordítva ő is problémázhatna azon, hogy felnőtt létedre megfelelési kényszeres vagy a haverjaid felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!