Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom sokszor illetlen nálunk, mit tegyek?
Sziasztok!
Ez elég érdekes kérdés. Külső szemmel biztos, hogy hülyének fogtok nézni. Az a helyzet, hogy van egy barátom, mindketten 22 évesek vagyunk. 3 hónapja vagyunk együtt, volt már nálunk sokszor. Mostanra észrevettem, hogy egyszerűen a természetéből kifolyólag elég bamba, méla, sokszor el van gondolkodva, mint aki el van varázsolva vagy nem is tudom, pedig én tudom, hogy rendes és jóindulatú. Kívülről meg teljesen bunkóságnak tűnik ez a “szerénység” vagy hogy fogalmazzak.
Mai napon történt, hogy éjszaka itt aludt nálunk és reggel amikor ment haza, kimentünk a szobámból a nappaliba, ott volt apukám, köszöntek egymásnak, hogy jó reggelt, a barátom húzta a cipőjét mert sietett haza, és mikor ment ki az ajtón már nem köszönt csak én kikísértem. Mikor bejöttem érhető módon apa nekem állt, hogy ez mi volt, hogy elköszönni nem bír, illene kezet fogni hogy viszontlátásra. Tesóm is mondta neki, hogy jó utat hazafelé, aztán arra is semmi köszönöm csak megy kifelé. Tegnap este pedig olyan jól elbeszélgettek. Mintha két külön ember lenne néha.. és nekem nagyon ciki ez értelemszerűen. Van amikor még hangosan fel is kiabál az emeletre tesómnak pl hogy “szia xy”. Nem értem ezt az egészet.
Ebből kifolyólag meg már rendesen stresszben vagyok, mikor jön hozzánk, hogy mi lesz a következő ilyen, nem merem egyedül hagyni a családommal, mert félek, hogy bunkón fog viselkedni vagy beéget engem vagy saját magát.
Sokszor csak saját magáról beszél és hajlamos belevágni a másik szavába. Egyetemen egy szakra járunk, jogász képzésre és ő szín 5ös tanuló, szimpatikus is volt hogy ilyen törekvő, okos, stb, nem gondoltam volna, hogy emberileg meg ilyen fura…. De tudom hogy nagyon szeret engem. Szerintetek mi tévő legyek vagy hogy oldjam meg ezt a problémát? A családom már rosszul van tőle. :(
Lehet akármilyen tanuló, de a leírás alapján egy suttyó paraszt és jó eséllyel az is marad.
Ha ott aludt, akkor gondolom érkezett is nálatok. Az a minimum, hogy elköszön és megköszöni a vendéglátást. Gondolom apádé a ház, köszönje meg, hogy ott lehetett, ott aludhatott, mert ez nem "jár" neki.
Szólhatsz neki, de kétlem, hogy változni fog. Ezeket a dolgokat otthonról kéne hoznia. Ez nem bambaság, hiszen a hűtőből való zabáláskor láthatóan feltalálása magát...
Kérdés, hogy azért ilyen, mert leszarja vagy fel se tűnik neki, hogy bármit rosszul csinálna, mert náluk otthon ezek beleférnek. Pl. ez a belenyúl a hűtőbe dolog nálunk is volt. Anyukám mondta, hogy mennyire illetlennek tartja, hogy a barátom kiszolgálta magát, mert hiába volt már ott többször is, ő akkor is vendég és őt ez zavarja. Közben meg tudom, hogy nem rosszból tette, csak náluk meg ez a normális. Mikor legelőször voltam náluk, az anyukája már akkor mondta, hogy érezzem otthon magam, ha bármi kell, nyugodtan szolgáljam ki magam, nem kell kérni semmit.
Megbeszéltem a párommal, hogy anyukámnál máskor ezt ne csinálja és nem volt belőle többet probléma.
Szóval szerintem az számít, hogy a barátodat ezek nem érdeklik vagy nem direkt csinálja és ha megbeszéled vele, akkor onnantól odafigyelne rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!