Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom sokszor illetlen nálunk, mit tegyek?
Sziasztok!
Ez elég érdekes kérdés. Külső szemmel biztos, hogy hülyének fogtok nézni. Az a helyzet, hogy van egy barátom, mindketten 22 évesek vagyunk. 3 hónapja vagyunk együtt, volt már nálunk sokszor. Mostanra észrevettem, hogy egyszerűen a természetéből kifolyólag elég bamba, méla, sokszor el van gondolkodva, mint aki el van varázsolva vagy nem is tudom, pedig én tudom, hogy rendes és jóindulatú. Kívülről meg teljesen bunkóságnak tűnik ez a “szerénység” vagy hogy fogalmazzak.
Mai napon történt, hogy éjszaka itt aludt nálunk és reggel amikor ment haza, kimentünk a szobámból a nappaliba, ott volt apukám, köszöntek egymásnak, hogy jó reggelt, a barátom húzta a cipőjét mert sietett haza, és mikor ment ki az ajtón már nem köszönt csak én kikísértem. Mikor bejöttem érhető módon apa nekem állt, hogy ez mi volt, hogy elköszönni nem bír, illene kezet fogni hogy viszontlátásra. Tesóm is mondta neki, hogy jó utat hazafelé, aztán arra is semmi köszönöm csak megy kifelé. Tegnap este pedig olyan jól elbeszélgettek. Mintha két külön ember lenne néha.. és nekem nagyon ciki ez értelemszerűen. Van amikor még hangosan fel is kiabál az emeletre tesómnak pl hogy “szia xy”. Nem értem ezt az egészet.
Ebből kifolyólag meg már rendesen stresszben vagyok, mikor jön hozzánk, hogy mi lesz a következő ilyen, nem merem egyedül hagyni a családommal, mert félek, hogy bunkón fog viselkedni vagy beéget engem vagy saját magát.
Sokszor csak saját magáról beszél és hajlamos belevágni a másik szavába. Egyetemen egy szakra járunk, jogász képzésre és ő szín 5ös tanuló, szimpatikus is volt hogy ilyen törekvő, okos, stb, nem gondoltam volna, hogy emberileg meg ilyen fura…. De tudom hogy nagyon szeret engem. Szerintetek mi tévő legyek vagy hogy oldjam meg ezt a problémát? A családom már rosszul van tőle. :(
Nekem anya, apa mindig azt mondta hogyha a fiú akivel járok őket nem (/sem) tiszteli áll engem se fog előbb utóbb. Volt is rá példa mert nem vettem komolyan amiről dumáltak. Hasonlóan zajlott le mint nálad. Eszmecserét folytattak, beszélgettek és amit ő mondott az volt az igazság, mindenáron erőltette a magáét. Legvégül engem is megsértett, idézem: "Ugyanolyan hülye vagy mint anyád!" Tehát akkor kiraktam a francba.
Persze lehet, hogy csak nem tud illedelmesen viselkedni, de már az probléma. Az csak ráadás, hogy más szavába belevág, önmagát dicséri. Ha nem akarod elhagyni beszélgetni kell vele őszintén, hogy nem igazán jófej hátha változtat, de ha nincs hozzá kedved, csalódtál vagy hiába mondod neki semmi se változik akkor szakítani kéne...
elvárások, minták, megfelelni akarsz a családnak, mert elvárnak egyfajta viselkedést valakitől, non-stpop? mi az ami illik stb..ennek akarsz megfeleni?
Te is mindig minden percben 1000 fokon égsz? Vannak az embernek igen ilyen alvó állapota is.
Jobb, ha mellőződ a családtól, és forditva. Én volt, hogy ilyen elvárásokkal lévő családot megszüntettem látogatni, az akkori párom egyedül ment haza a szüleihez, szóval ismerős, soha nem volt közöttünk konfliktus, hogy miért nem megyek ahol nem érzem jól magam. Szóval ajánlatos nem vinni őt olyan helyre ahol ilyen sugárzások érik, hogy hogyan viselkedjen mit tegyen.
#4, szerintem nem túl nagy elvárás, hogy köszönjön, ha hazamegy.
A másik, meg hogy sokszor van olyan is amikor ülünk az asztalnál és ő leáll telefon játszani és mindenki beszélget ő meg játszik. Meg gondol egyet és kivesz a hűtőből bármit pl. 3 hónap után ez kicsit kiakasztó. Ilyenekre gondolok.
Jezusom 😂
Akarhogy probalod szepiteni, hogy te ismered es nem ilyen, o ilyen.
Vannak olyan emberek akik 5os tanulok, de az elethez butak, neveletlenek, tiszteletlenek es pofatlanok. A te baratod pont ilyen, ne azt nezd hogy hanyas tanulo, azzal nem leszel boldog! Meg ne vigasztald magad ezzel hogy jo tanulo! Inkabb legyen kettes tanulo, de tisztelettudo mint otos de ilyen tiszteletlen! Gondolkozz mar
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!