Így engedjem el a páromat, akivel tartjuk egymásban a lelket nehézségek idején? Biztosan nincs visszaút, ha sok szeretetet tudunk egymásnak adni? Tényleg a nagyobb vagyon dominál a mai kapcsolatokban?

Az egyik alapvető kulcs a családi háttér összetartó jellege. Ezt kíséri figyelemmel leginkább.

Én majdnem megfelelek az elvárásainak. Szó esett már korábban házasságkötésről kétszer is, eljött velem kérésemre két olyan alkalomra, ahol házasságról szóló előadást tartanak.

(Hosszantartó kritikus helyzetben találkoztunk és a krízishelyzet egyik alapvető eleme április közepén szűnt meg.) Azaz elhunyt valaki, aki akadályozta a belépését az életembe.

Mintha kicsit türelmetlen lenne. Persze, sürget a gyász után a talpraállásban, ami alapvetően nem rossz dolog.

Értékeli a vidéki származásomat. Azt, hogy viszonylag önállóbb vagyok, az élet egyes területein, mint az átlag.

Egy órával ezelőtt beszéltem vele megint személyesen. Nagyjából meghúztuk a határokat. Elmondta, hogy mit gondol.

Megértettem a lényeget. Azt állította, hogy legalább tegnap este feloldódtam és jókedvű voltam. Ezt kifejezetten értékeli - még ha nem is így mondta, de ez volt kivehető a szavaiból.

Ezért is mondtam neki a napokban, hogy keveset pihenünk, lazítunk és ez a baj gyökere. Sok a hivatalos tennivaló, a feladat.

Nyilván egy viszonylag frissnek számító haláleset után megint másként viszonyulnak a felek a külvilághoz és egymáshoz.

Ez is a próbatételek egyike közé tartozik. (Hátha olyan személy olvassa a kérdéseket és a válaszokat itt, aki éppen "hasonló cipőben jár".) Neki talán hasznára válhat az együtt gondolkodás.