Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Magánnyomozót fogadott már valaki? Mik a tapasztalatok? Sikerült kinyomoznia amit szerettetek volna tudni?
1 éves kapcsolatom hazudozik, ködösít, az exéhez jár, de "nincs köztük semmi", bár egy ágyban alszanak.
Valamint napokra elmegy a párom, nem mondja meg hová és kikkel, mert miért kell nekem azt tudnom?
Bántsatok nyugodtan, nem zavar, ehhez a fájdalomhoz képest, amit érzek, semmiség lesz. Csak mondjatok légyszi valós infókat is,ha lehet.
48/N
#31
A pillanatnyi helyzet a következő:
Eddig 2,5-szer szakítottam vele. (0,5-szer úgy lehet szakítani, hogy egyszer azt mondtam neki, hogy ha a záros határidejű jövőben nem változnak a dolgok, akkor szakítani fogok.)
Szóval tisztán szakítottam már kétszer, és mindkétszer visszamentem hozzá.
E hét szerdán pedig azt mondtam, hogy ha ezen a hétvégén sem találkozik velem, hanem elutazik, akkor szakítok vele.
Elutazott pénteken. Írta, hogy sajnálja, de el kell mennie. Hívott pénteken, szombaton kétszer és ma is egyszer, és azt mondta, hogy majd mesél, hogy mi volt (hogy miért "kellett" elutaznia).
Nyilván kamuzni fog, abban úgyis jó.
Szóval ELVILEG most szakításban vagyunk, szakítva lett.
Megrémít, hogy egyedül maradok.:(
#33
Köszönöm.:)
Ne rémitsen meg ha egyedül maradsz. Egy ilyen kapcsolatnál az is jobb, legalább nem idegeskedsz.
Több gyereked már úgysem lehet, én a helyedben nem is erőltetném ezt a párkapcsolatosdit, kihasználnám a szabadságot, és mennék mindenfele amég van hozzá energiám. Közben persze lehet bármire nyitottnak lenni, még egy normális férfibe is simán belefuthatsz.
Nekem ez a pasi ahogy leirtad nem is szimpatikus, inkább ijesztő. Túl mézes-mázas, közben lesz.rja a gyerekeit, meg igazából téged is. És az exe agresszióval vádolja, ami tapasztalataim alapján egy volt katonatisztnél egyáltalán nem lehetetlen. Meg az se, hogy segitenek neki ezt eltusolni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!