Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak szerintem nem normális és groteszk ez az egész?
Friss kapcsolat, de már félig hozzám költözött. A lány már az elején mondta, hogy neki kevés igénye van a szexre, alacsony a libidója, de mindent megtesz, hogy engem ez ne érintsen. Ez pedig úgy nyilvánul meg, hogy mindig arra vezet rá, hogy "használjam" a testét. Ha nem kívánja a szexet, de látja rajtam, hogy már ki vagyok éhezve (vagy rákérdez), akkor kb sose elégít ki kézzel vagy szájjal, cserébe bármikor gondolok egyet betehetem neki és elélvezhetek benne. Direkt kéri is, hogy ne foglalkozzak vele, mert ő most nem kívánja, csak én legyek meg minél előbb. Ő ezt annyira természetesnek veszi, hogy már ott tartunk, hogy egy fontos vizsgám vagy megbeszélés előtt reggel ha látja, hogy feszült vagyok, már veszi is le a bugyiját, és hív, hogy könnyítsek magamon, én beteszem, megvagyok 1 perc alatt és kezdődik a nap.
Tudom, hogy ennek örülni kéne, de nekem nagyon groteszk ez így. Még mielőtt valaki megkérdezné van rendes szex is, amit ő is élvez, de mondjuk heti 1. A többi alkalommal viszont rossz érzés fog el, mert olyan, mintha egy tárgy lenne, egy lyuk, ahova bedugom elélvezni és ennyi. Hiába próbáltam megbeszélni vele, mindig ugyanaz a vége, hogy neki ez így sokkal jobb, mintha más módon elégítene ki..
Én reagálom túl, vagy mást is zavarna?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

😵💫Én szerintem ennek meglesz a következménye és negatív lesz. Ha haragban szakítottok lehet el fog téged hordani erőszakolónak és oda a becsületed. Vagy te annyira kikészülsz, hogy fel se fog állni még akkor se ha látnád rajta, hogy akarná, élvezi mert az fog járni a fejedben, hogy hagyta magát használni mint egy lyukat a falba. Amúgy el nem tudom képzelni, hogy egyáltalán nem nedves, látod, hogy "kötelességből" fekszik le neked és te rendszeresen belerakod. Nos vagy mindkettőtöknek baj van a toronyban.
Mindketten csak vagytok együtt. Ő kihasználja amit adsz ágyon kívül inkább te meg azt hogy hagyja a szexet bármikor mégha rövid ideig is tart.
Ez nemhogy groteszt ez egész egyszerűen beteg!😵💫
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A jobbik magyarázat a fétis, amit valaki írt, de max 5% esélyt látok arra.
95% hogy a csaj azért egy robot, amert kiskora óta hallgatja, hogyha a pasi otthon nem kapja meg a szexet, félrelép.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Pontosan. Ez a pornófüggők fejében fétis, a valóság az, hogy inkább belemegy, hogy legyen valakije.
Dehogy neked ehhez van gyomrod kérdező, az külön hányingerkeltő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Saját tapasztalatból tudok írni, aszexuális vagyok. 12 évig voltam párkapcsolatban a párommal (vőlegényem volt).
Együtt vesztettük el a szüzességünk, már akkor tudtam, hogy ez a dolog nem nekem való, nem élveztem.
De gondoltam majd megszeretem.
A párom minden tekintetben nagyon figyelmes volt, hogy nekem is jó legyen, 1 óra előjáték, odafigyelés, óvatos szex, de akkor sem éreztem rá kedvet soha.
Ráadásul ő sose tudott 1 perc alatt végezni, nehezen ment el, gyakran 30-40 percig tartott az aktus, amit én csak elviselni és tűrni tudtam.
Sokszor megpróbáltam azt mutatni neki, hogy élvezem, hogy legalább neki jó legyen.
Havi 3-4 szexet tudtam neki megadni, ennyire tudtam rávenni magam.
Aztán az utolsó években már kezdtem egyre kevésbé megjátszani magam, sokszor nyűgös voltam, rosszkedvű, kötelező feladatként tekintettem a heti 1-re.
Kérdezővel ellentétben a párom így nem tudott szeretkezni velem, mert nem tudta magát rávenni úgy, hogy nekem ennyire rosszul esik. Azt mondta ez így nem szeretkezés, hogy berakja, dolgozik és közben mintha egy fát dugna, szóval inkább semmi se legyen, mint ez.
Ebből adódóan nagyon sok vitánk volt, szó volt szexuálipszichológusról, párterápiáról, hogy "megjavítson", de én úgy vagyok vele, hogy mivel engem soha életemben nem érdekelt a szex, pornót sem néztem soha, egyszóval ilyen vagyok és kész, nem láttam értelmét szakemberhez menni.
Kb. mintha egy meleget elküldenél pszichológushoz, hogy innentől te a másik nemhez fogsz vonzódni. Ez nem így működik.
Végül több mint egy évtized után szétmentünk, mert én kedv nélkül nem szexeltem, ő meg úgy nem akart velem, hogy közben a szenvedő arcomat nézi aktus közben. Sőt az utolsó hónapokban már egyáltalán nem volt szex.
Ez hosszútávon nem fog működni. A barátnődnek is egy hasonló igényű férfival kellene összejönnie, és neked is egy olyan lánnyal, akinek igénye van a szexre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!