Szakítottunk, de bonyolult a helyzet. Mi lenne a jó megoldás?

Van/volt egy barátnőm, nehéz lenne megmondani, hogy most hányadán állunk egymással. Egyébként még együtt élünk, mielőtt összejöttünk lakótársak voltunk.

Amíg ki nem mondtuk, hogy szakítsunk, elég érdekes volt a kapcsolatunk. Ő elég sokszor féltékeny volt, de nem a hisztérikus szintén, hanem csak így éreztette velem, hogy neki rosszul esik, ha idegen, nagyjából velünk egyidős nőkkel kedves vagyok. (Semmi érdekeset nem kell belelátni, heti egy nap pénztáros vagyok diákmunkán, általában mosolygok a vevőkre, de igazából ugyanúgy a hetven éves bácsikra is, meg a velem egyidős csajokra is) Mármint így néha nekiállt kérdezgetni, hogy ha látta, hogy kikre mosolyogtam rá, hogy jobban tetszik-e nekem az adott csaj, mint ő, többnyire tök szomorú volt ilyenkor, inkább éreztem azt, hogy a barátnőm/exem magával nincs rendben, mintsem azt, hogy valójában féltékeny lenne.

Aztán hát volt egy incidens, egy bulin lesmárolta őt egy pasi, konkrétan amíg a mosdóban voltam, addig kikezdett vele valaki elég "erőszakos", levakarhatatlan stílusban, és a csókra értem vissza, láttam, hogy a barátnőm nem volt ebben partner, csak rá lett erőltetve, sírt is miatta, szóval nem is csináltam nagy ügyet belőle (mármint a pasival volt belőle konfliktus nyilván, de a barátnőmmel nem veszekedtem emiatt). És az incidens után történt olyan egy héttel, hogy rossz napom volt, ő betalált a szokásos "jobban tetszik-e az a csaj, akire rámosolyogtam" faggatózással, kiborultam, a fejéhez vágtam (igazságtalanul) a bulin történt esetet, hogy mégis hogy képes még mindig féltékenykedni, nem én smárolgatok másokkal, nekem egy büdös szavam nem volt, amikor ő megtette, mégsem én féltékenykedem. Szó szót követett, szakítottam vele, ő ezzel nagyon indulatosan egyetértett, visszacuccolt a "szobájába"(ugyanott lakunk, ahol megismerkedtünk).

Napok alatt kicsit békésebb lett a helyzet, próbáltuk megbeszélni, úgy volt, hogy jó, legyünk barátok, nekünk nem jó együtt. Illetve abban maradtunk, hogy két-három hónapon belül elköltözik, mert amúgy a nagyszüleimtől kapott lakásban vagyunk, nem nekem kell mennem, ha innen megy valaki, csak neki nehéz albérletet találni kutyával, meg amúgy már nem is annyira rossz a helyzet, hogy azt akarjam, hogy sürgősen menjen.

Csak hát időközben újra összemelegedtünk és a kapcsolatunkat kicsit újra beszéltük, hogy jó, legyünk barátok extrákkal. Viszont így kicsit kezd olyan lenni a kapcsolatunk, mint szakítás előtt, de nem féltékenykedik, a közös programokat meg nem nevezzük randinak, meg most csak akkor alszunk együtt, ha alvás előtt szexeltünk, amúgy ő az egyik szobában, én a másikban.

Ugyanúgy bújik hozzám, a kedvemben akar járni, mondogatja, hogy szeret, este keresi az ürügyet, hogy a szobámba maradjon, stb. Múltkor kicsit borozgattunk, akkor pedzegette alvás előtt nagyon álmosan és elég ittasan, hogy béküljünk ki, de aztán másnap ez nem jött szóba.

Őszintén szólva szerettem volna határokat húzni, hogy ok, amíg működik így, lakjunk együtt, legyen barátság extrákkal, de nincs szívem azt mondani, hogy ne jöjjön be hozzám csak úgy, hogy ne ölelgessen, nem mondom azt, hogy nem vacsorázok vele együtt. Igazából hiányzik, hogy egy pár legyünk, szeretem őt, de a féltékenysége rettenetes, azt a hátam közepére sem kívánom, és így hogy nem vagyunk együtt, így nem traktál vele, viszont minden megvan, ami a kapcsolat alatt jó volt vele. Csak így meg a fene tudja, hogy mikor, el fog költözni a megbeszéltek szerint.

Szóval ott vagyok, hogy szeretem, nem akarom elveszíteni, de nem akarom az állandó féltékenykedést. Ilyenkor mi a jó megoldás?