Egy gyerek hogy éli meg, azt hogy az apja veri az anyját?

Nagyon rossz volt. Egy idő után megpróbáltam közéjük állni, hogy inkább én kapjak, mint Anyu, nem sokat segített (kaptam én is). 16-7 évesen aztán áttört egy gát, segítséget kértem, áthívtam a barátomat, aki összeverte, mikor meglátta, hogy mit csinált velünk. Érdekes módon azután apám soha többé nem ütött meg se engem, se Anyát.

Ma már a párkapcsolataimban nem tűröm az agressziót semmilyen szinten, én se vagyok agresszív, a konfliktusokat megbeszéléssel, vagy ha nem lehet, akkor helyzetből kivonulással kezelem. Ami megmaradt: pánikrohamot tudok kapni, ha fizikailag fenyegetve érzem magam, pl ha valaki rámüvölt (szerencsére nagyon ritkán van ilyen).

Ez tényleg nem ilyen egyszerű.

Se nekem, se a nővéremnek nem volt bántalmazó pasink. Én nem szeretem, ha férfiak felemelik a hangjukat, a részeg társaságokat is kerülöm. És egyszerűen mindig meglep, hogy vannak nők, akik mernek férfiakkal kiabálni. Nem félnek, hogy eltöri a férfi a lábukat?

Az apám így nőtt fel. Nagyon jámbor ember volt a nagyapám állítólag, de otthon amikor ivott szétvert mindenkit. Amikor apám 15 éves volt és nekiment az öreg, visszaütött, de akkorát, hogy többet nem mert verekedni. Hamar el is költözött, 16 évesen már dolgozott.

Minket apánk sosem vert meg, pedig nem voltunk jó gyerekek, de szerinte mindig éreztük azt a határvonalat, amit nem szabad egy gyereknek átlépni.

Én már picsáztam ki a fiaimat, amikor kihozták belőlem az ideget, mert nem tudták hogy hol a határ, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor.

Úgy hogy egész életemben undorodom az apámtól, ahogy idősebb leszek egyre inkább felfogom

Kapcsolatom sosem volt és valóban vonzom a nárci szarokat

Aki így nő fel annak örökre meg lesz nyomoritva az élete

Ja és az anyam anyját is verték, úgyhogy ez ennyi

Engem is vernének tuti