Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akit úgymond "ki lehet szeretni" egy kapcsolatból, az előbb vagy utóbb az újtól is lépni fog?
Bírom ezt a "ha egyszer megtette, máskor is megteszi" szöveget. Ugye ti szobatiszták vagytok? Pedig nem volt ám ez mindig így! Csakhogy az ember folyamatosan változik. Napról napra új benyomások, új élmények formálják a tudatát, gondolkodását. Tehát FEJLŐDIK.
A másik pedig az aktuális pár kérdése. Jó esetben egy fiú és egy lány. Fogalmuk sincs a másik nem gondolkodásáról, lelkivilágáról. Hogyan is tudnák ápolni, fenntartani a szerelmet? Fiatal zenész koromban rommá csaltam mindenkit. Tehettem, mert lepkefingnyi, felejthető kis liezonokban minden héten mással voltam egyedül. Észrevettem ugyan, de csak elkönyveltem a fent vázolt különbséget, és annyit egyik partnerem sem ért, hogy a dolgok mélyére ásva tanuljak a nőkről. Ehhez az kellett volna, hogy ő is akarjon tanulni a férfilét áldásairól és kínjairól.Még egy elhibázott házasság is becsúszott. Ott csalni ugyan nem csaltam, de folyamatosan dolgoztam, nem voltam JELEN a nejem életében. Válás után aztán a mostani feleségem szinte azonnal elkapta a tökömet, és 25 éve nem létezik számomra rajta kívül nő a földkerekségen. Neki is viharos előélete volt, ő sem tudott félmegoldásokkal megalkudni, ő is az is igazit kereste.Szóval vettük a fáradságot, és nem a telefon buzeráltuk, hanem kitanultuk egymás csínját-bínját.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!