Párom sok időt tölt a családjával, sokat is beszél róluk, de fel se merült, hogy bemutatna nekik, én amikor megkérdeztem, hogy megismerhetné apukám, csak vonogatta a vállát. 8 hónap után ez taka, ugye (28N)?

Mindketten sajátban élünk, azzal a különbséggel, hogy ő papíron osztozik rajta a 2 tesójával (más városban élnek), én nem osztozom senkivel. Mivel nem ismerem a családját, ìgy "alkudozni" hogy kinél lakhatnánk, nem is mertem. Az ő lakásuk sokkal előnyösebb, mint az enyém, minden bizonnyal nem cuccolna ki onnan. Igazából egy pozitív megjegyzést sem tett az otthonomra, az egyetlen megjegyzése a lift hiánya volt.

Ami viszont megint akadály volt a témát illetően, hogy volt egy szobám kiadva. Nemrég kértem meg a lanyt, hogy költözzön ki. Soha többé nem szeretnék lakótársnőt, még akkor sem, ha ezzel elesek nem kevés pénztől. Sok év alatt belefáradtam. Most nem olyan munkát végzek, amit szeretek, nem is fizet túl jól. Szerintem ez a 2 dolog, mivel őszinte voltam párommal, kicsit lejjebb vette a lelkesedését.

Mármint hogy 1: nem akarok lakótársat (de a párommal együtt lakni más, megélni is más mint egy idegen nőt...) 2: az életemben vannak hiányok amiket rendbe kéne rakni, de ez nem 2 perc lesz.

Ő nélkülem is kerek, nem is akart csajt a haverjai szerint amikor felszedett, csak szimpi volt neki a gondolkodásom. Azután kiderült, hogy nem akarok autót vezetni, ez már annyira nem tetszett neki, illetve arra is rájött, hogy nem vagyok praktikus, meg logikus a mindennapokban. Szóval ìgy látványosan estem a szemében minden ilyen csetles-botlast kővetően meg szóban is megjegyezte párszor, hogy azért eléggé tud rajtam nevetni az ilyen-olyan dolgaimért. Meg mi az, hogy fél év alatt 2x is lekéstem munkába a buszt.