Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azt mondta elvesztette önmagát?
Ha rájött, hogy téged bántott, lelkiismeretfurdalása van és nem akar továbbra is bántani téged, nem akar rossz ember lenni akkor érthető az, hogy elvesztette önmagát és meg akarja magát találni (újra).
Az "egy személyes utazás" kérdező, nagyon jól tette, hogy szakított veled. Fogadd el.
Vagy lehet, hogy csak te érzed úgy, hogy nem korlátoztad. Vannak emberek, akik bár nyíltan semmiben nem korlátozzák a másikat, ellenben ha a másik nem azt csinálja amit ők várnának, akkor depibe zuhannak, feszültek lesznek, stb. - végül ugyanott vagyunk.
Vagy lehet, hogy túl nagy különbségek voltak köztetek, amikről úgy érezte, hogy nem tudja észszerű keretek közt áthidalni.
De minden csak találgatás, leginkább őt kéne megkérdezni, konkrétan mire gondolt.
Nem tetszett neki a jelenlegi közös életetek, hirtelen vagy szép lassan elkezdett többre, jobbra, vagy csak másra vágyni. De az is lehet hogy tényleg szó szerint a személyisége elvesztésére gondolt, hogy nagyon megváltozott melletted és már nem érzi önmagát, mintha megszünt és átalakult volna. Azért pár fokkal korrektebb zárás mint a "te jobbat érdemelsz" vagy mint a "te érdekedben teszem".
Talán a választ majd az adja meg, hogyha ránézel pár hét, vagy hónap múlva a közösségi oldalon, hogy mit él éppen. Ne írj rá, ne keresd, hiszen ex! Csak ha érdekel a válasz, nézz utána milyen az új élete. És talán megértheted majd visszamenőleg az egészet, amire most még nem tudhattad a választ.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!