Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik azok a durva szavak, amiket semmiképpen sem lehet megbocsátani egy esetleges vita során?
Kis dolgon akadt ki rám a pasim, azzal vádolt, hogy én lesz@rom őt, holott csak egy felesleges nyavajgást nem szeretem volna hallgatni …
Majd írta üzenetben, hogy lezárta.
Én meg fogtam magam és visszaírtam, hogy rendben van, akkor lezártnak tekintem.
Erre jöttek a durva üzenetek, hogy:
jellemtelen, gerinctelen, emberileg nulla, féreg, beteg nő, meg azt is, hogy mások megvernének stb.
Előtte 2 nappal meg drága szerelmem …
Hogy juthat el idáig valaki?
"meg azt is, hogy mások megvernének stb."
Persze, sőt mások meg is gyilkolnának ezért, bármi is történt. Bezzeg ő! Ő a jóság példaképe, hiszen láthatod még mindig élsz, még csak meg se vert :D Egyelőre...
Az a baj ezzel az egész storyval, hogy nagyon rossz képet fest erről az emberről. De legalább időben kiderült. Ez a lezártam féle érzelmi zsarolás is, hogy amikor te higgadtan és racionálisan közlöd hogy oké akkor le van zárva, még kitör és neked támad, ez is baromi gáz játszmázás. Amit ráadásul még iszonyat bénán is kivitelez, az első negatív visszajelzés alapján elborulva, agresszívan neked támadva.
Meg ez is gáz, hogy ilyen jelentéktelen dolgon így elpattant ez az egész, a "lezárás" is majd ez a kirobbanó agresszív elmebaj szintén. Az biztos hogy indulatkezelési problémái vannak, impulzív is, sőt azt tippelném hogy vagy traumatizált a múlt alapján, vagy valami személyiségzavar lehet itt a háttérben. Esetleg mindkettő. Ja és ráadásként nem is tisztel, ha mindezt így képes a nyakadba borítani a semmiből...
A legjobb döntés a távozás lenne ezek után. Különben is, már "lezárta" :)
#12
Ez tetszett😃
Igen, azt írta, hogy egyfelől lezárta, másfelől most kezdi a büntetést, mert én azt érdemlek …
Uhh, 12-es vagyok. Muszáj írnom újra ezek után:
"másfelől most kezdi a büntetést, mert én azt érdemlek …"
Szóval teljes az elmebaj, menekülj :D Valahol ez vicces, de az benne a szomorú hogy teljesen komolyan hiszi és gondolja ezeket valószínűleg. Azt hiszem ez a tipikus no kontakt féle elmebajos elem iskolapéldája. Őt nem fogod tudni meggyőzni semmiről racionálisan vagy épp szép szóval, ha provokálod (és ennek kb bármi provokálás) akkor csak ettől is hülyébb lesz. Szóval a legjobb lenne végleg megszabadulni tőle, elérve hogy sehol máshol se tudjon zaklati a jövőben téged.
#12
#14
Köszi.
Remélem, békén hagy, mindenhonnan tiltottam is gyorsan.
Ez a férfi 10 éve brutál jól nézett ki, most meg teljesen le van pukkanva ahhoz képest, aki volt … az életkedve is ment a levesbe.
Teljesen megzakkant valami miatt vagy alapból ez benne volt, csak most kijött.
Úgy általánosságban a kérdésre válaszolva nem feltétlenül szavakon múlik, hogy mit lehet/nem lehet megbocsájtani.
Csúnya szó nélkül, mosolyogva is bele lehet döngölni valakit a földbe úgy, hogy alig bír újra talpraállni.
A mondanivaló a lényeg. Ha a másik olyan dolgokat használ fel a beszélgetésben, amiről tudja, hogy gyenge pontod.
“Lesz@rod” az igen, pontosan azt jelenti, hogy “ felesleges nyavajgást nem szeretem volna hallgatni …”
Jogos volt a kritika. Nyilván dühös volt, de őszintén? Érthető hogy miért volt az. Ezen mit kell megbocsátani? Lezártátok, nem?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!