Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért viselkedhet így velem a párom, valaki magyarázat?
Visszatérő motívum, hogy a páromat rettentően zavarja, ha ő elmond valamit, szerinte neki az egyik fülemen bemegy, másikon ki, majd ha ezt egy ismerősömtől hallom, visszamondom, most mondok egy példát: a karácsony decemberben van-akkor azt hiszi, hogy az ő véleménye nem számít, jobban adok más szavára, ezentúl nem fogja járatni a szaját.
Én meg ott állók teljesen értrtlenül, miközben én csak egy ismerősöm véleményét oszottam meg. Normális párkapcsolatban az egyik fél örül amúgy, ha mással is beszélget a párja. Szerintetek mi zavarhatja?
Én is volt, hogy mondtam valamit, nem vette figyelembe, meg ilyenkor mindig azzal jön, hogy én vagyok a kis törékeny lelkű, meg lehet nyugodtan sértődni.
En is utálom ha vkinek elmondok valamit aztán másnap meg azzal jön, hogy a szomszed bela joska akárki azt mondta, hogy...(es itt elmondja ugyanazt amit en már korábban elmondtam neki).
De kb 2 perc alatt el is felejtem. Szólok hogy bakker ezt mondtam neked én is..le vagy maradva..
Aztán már nem is erdekel az egesz. Mivel millio másrol is beszelunk meg zajlik az élet.
Tenyleg egyik exemmel kulon saját nyelvünk is volt ilyenek miatt, hogy "csak azert nem értettem mert le kell hozzád lassulnom bocsi" meg hasonlók.🤣
hogy a páromat rettentően zavarja, ha ő elmond valamit, szerinte neki az egyik fülemen bemegy, másikon ki, majd ha ezt egy ismerősömtől hallom, visszamondom - igen, ez rhadtul idegesítő Igaza van a párodnak.
Mintha nem is tisztelnéd meg azzal, hogy figyelsz rá, a másikat meg igen.
Itt az is ciki, hogy párom hadar - inkább az a ciki, hogy nem tanultad meg kezelni, és hárítasz rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!