Hogy lehetne ezt a problémát megoldani köztünk?

Barátommal heti 2 napot töltünk egymással hétvégén, hétköznap dolgozunk, és még mindig a szüleinkkel élünk. Ez így van már 2 éve. Valahogy kezdem unni azt is, hogy még mindig nem élünk együtt, de albérletért meg nem akar fizetni. Nekem kezd kevés lenni ez a heti 2 nap együttlét. Tehát még csak arról sincs szó, hogy túl sokat lógunk egymáson, mert azt olvastam, hogy az se tesz jót egy kapcsolatnak, külön is kell valamennyi időt tölteni. De én részemről úgy érzem, hogy ellaposodott az egész.

Mikor találkozunk is, és épp nem megyünk sehova, akkor is csak fekszik, és telefonozik, vagy alszik. Mindig azt mondja fáradt. Bármilyen ötletet, amit felvetek, hogy a szobámban is csinálhatnánk, mindenre az elutasítás jön. Még az akarat sincs meg benne, hogy feldobja ezt a kapcsolatot. Úgy érzem magam mellette, mintha már 10-20 éve házasságban élnénk.

Az igaz, hogy mindig hoz nekem valami apróságot, meg mondja, hogy szeret, de ezzel együtt nem nagyon szokta még megkérdezni azt sem, hogy telt a napom, hogy érzem magam stb. Nem is beszélget velem nagyon.

Nem érdekli semmi olyan dolog, ami más fiatalokat igen pl. nyaralás. Én szerettem volna nyaralni menni, de ő azt mondta ő már járt azokon a helyeken, és őt ez nem érdekli.

Kirándulni voltunk egy párszor, de azt sem úgy láttam, hogy különösebben élvezné. Valamikor szoktunk menni kajálni pl. pizzéria, étterem, de akkor is a telefon a kezében és nem is nagyon beszél velem, illetve ott hagy egyedül az asztalnál, hogy kimenjen dohányozni. Boltba szoktunk valamikor közösen bemenni vásárolni. Persze tudom, hogy ezt akkor is meg kellene csinálni, ha együtt élnénk, de ez nekem nem egy különleges dolog.

Az a gond, ha ott hagynám tuti nem találnék senkit, pláne így 30 évesen. Eleinte ő is másnak mutatta magát.