Más is volt olyan toxikus parkapcsolatban, ahol az egyik fél folyton vegzált, kritizált téged mindenért, passzív-agresszív módon viselkedett,amit nem érdemeltél meg?

Szerettem, de aztán elegem lett belőle, hogy állandóan csak cseszeget. Végül ő borult ki mit képzelek magamról hogy szakítok.

Buta voltam. Előbb kellett volna lépnem de féltem nagyon.

Igen, voltam.

Nem léptem ki, hosszú és összetett az oka, igyekszem összefoglalni. 18 voltam akkor, nagyon szeretetéhes, sosem kaptam meg a megfelelő törődést, sokat bántottak. Azt hittem soha senki nem fog szeretni. Jött egy férfi, aki fantasztikusan bánt velem, azt éreztette, hogy szeret, és fontos vagyok. Teljesen átlagos volt, minden szempontból, akiből sosem néztem volna ki ezt. Na ez a típus pont az én nyomoromat használja ki. Szépen lassan kezdődtek a gondok. Először apróságok jöttek elő, utána mindig bocsánatot kért, megint kedves volt. Mire észbe kaptam, teljesen felborult minden arány. Egyre durvább volt, egyre ritkábbak voltak a kedves időszakok. Akkor észre sem vettem, magamat hibáztattam mindenért. Teljesen átvette felettem a kontrollt, alig tudtam bárkivel találkozni rajta kívül. Aztán ha megpróbáltam eltávolodni, újra jött a lovebombing. Nagyon durva játek ez, mert észre sem veszed mekkor a baj. Amikor már felismertem a gondot, és tényleg menekülni akartam, mindent bevetett, öngyilkossággal fenyegetett, zsarolt lelkileg, hogy neki rossz gyerekkora volt (erről sokat hazudott) meg nincs neki más, csak én stb (nem volt igaz persze). Gyűlöltem őt is, és magamat is, mert minden szempontól magához láncolt. Gyűlöltem őt amiért ezt tette, meg magamat is, amiért nem tudok kilépni. Szörnyen magányos voltam, minden nap sírtam. Ő ezen remekül szórakozott, mindenkit próbált tőlem ellökni, minden szabad percem elvette, a szexben csak használt, persze számtalanszor meg is csalt. Akkoriban miatta egy nagyon szar helyen dolgoztam magam halálra, teljesen elgyengültem, lefogytam. Aztán amikor már menekülni próbaltam, jöttek a durvánb fenyegetések, fizikai bántások. Itt már azért nem menekültem, mert féltem tőle. És borzasztóan szégyeltem magam. Ez egy magányos helyzet, mert a rendőrség leszar, szakemberre nem volt pénzem (nem is engedett volna) családom kb nincs, barátaimat meg féltettem (aki maradt).

Anonim chathez fordultam, akik megerősítettek engem, segítettek sokmindenben. Miattuk mertem végül lépni. A segítségkérés után még pár hónapot voltam az exemmel, mire lépni tudtam. Utána sem volt könnyű, sőt. Hónapokig zaklatott, nekem rémálmaim voltak, rettegtem tőle. Hosszú idő a gyógyulás, sajnos a mai napig, sok év után is eszembe jut. De már nincs felettem hatalma, nagyon boldog vagyok egy normális férfival.

Aki hasonló helyzetben van: nem vagy hülye, nem érdemled ezt meg. Krva nehéz, de ki lehet ebből jönni. Ki is kell, ez az egy életed van. Keress segítséget (nane, a szeretet nem árt) mindig van megoldás! Utólag hihetetlen, hogy ebben éltem, tényleg, utólag mintha nem is én lettem volna, elképzelhetetlen. Igen, sokka jobb lesz, én is erre jó példa vagyok. Itt is biztos fognak okoskodni, hogy na én választottam, meg jófiút kellett volna stb. Ne foglalkozzatok ezekkel.