Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebben a helyzetben mi a legjobb amit tudok tenni?

Figyelt kérdés
Egy szakèrtő válaszára lenne szükségem, mivel nagyon szétestem és már nem tudok racionálisan gondolkodni, a barátaim meg nem tudnak segíteni, innen várok segítséget. A történetem az igazából hogy a párom nárcisztikus, gonosz velem, de nagyon szeretem őt, nem tudnám elengedni soha. Már minden méltóságomat odaadtam érte. Lényeg az, hogy nagyon megbántott, a napokban elkezdett beszélni egy exével, azóta nagyon rottyon vagyok. Nagyon depressziós vagyok és ideges és szomorú. De ő nem érti mi ezzel a probléma, majd 4-5 nagy nyavajgàsom sírásom után, ő talàlt egy vicc kategorias okot ami miatt megharagudott rám, az ok igazából annyi, hogy segítenie kellett feltakarítani egy tejfölt amit leejtettem. Azóta nem szól hozzàm, valaszeg nem ezt mondanà oknak ha rákérdeznék, hanem azt h elege van a hisztimből. A célom pedig az hogy emberként nézzen rám, talán ha könyörögnék neki megbocsátana, de nem ezt akarom, azt akarom, hogy érezze és tudja h bántott engem és végre felfogja, hogy nem tehet meg velem bármit. Valami tanàcs? Ha nem könyörgök neki lehetséges lenne hogy pàr nap múlva ő fog nekem?
2023. dec. 5. 11:03
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
Csak a szakítás segíthet rajtad.
2023. dec. 12. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 A kérdező kommentje:
30-as ha kitartasz az igazad mellett akkor gyere vissza ehhez a kérdéshez 2025 december 14-én, aztán megírom h igazad volt e
2023. dec. 14. 03:15
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!