Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás a megoldás?

Figyelt kérdés

13 éve élünk együtt a férjemmel.

Mindketten szegény családból származunk, de tanultak vagyunk, így normális átlagos színvonalon élünk.Van két gyerekünk, de mindig is három gyereket szerettünk volna, ezért 3 éve nagyobb lakás vásárlásakor felvettük a csokot meg a babaváró hitelt és hivatalosan is bevállaltunk egy harmadik gyereket.. Azóta nem született viszont meg a 3. baba. (Ne kezdjen el senki emiatt okoskodni, nem amiatt akarunk 3. gyereket, mert felvettük egy hitelt, hanem amiatt mertünk felvenni így hitelt mert amúgy is szerettünk volna 3. gyereket.. és ez a mi esetünkben nem mindegy..) Szóval vettünk egy lakást, direkt akkorát amiben elférünk 5-en is majd.. Neveljük a gyerekeket, dolgozunk, fizetjük a hiteleket.

Tavaly kétszer terhes lettem de mindkét alkalommal elvesztettük a babákat. Engem ez már akkor nagyon megviselt, de azóta sem javult a helyzet, nem tudok róla senkivel beszélni. Nagyon megtört. Azóta alig alszom, a sportba és a munkámban menekültem, életmódot váltottam, fogytam majdnem 30 kilót.

A vetélések kapcsán számos kivizsgáláson vettem részt, de nem találtak semmit nálam. A férjem viszont utána egyszer sem nézette meg magát, pedig felmerült, hogy ő a vetélések oka.(Megnézette viszont magát 2.5 éve, meg a vetélések előtt, szóval, tudtuk, hogy vele nincs minden rendben, meg vele volt már probléma az első terhességem előtt is.) Viszont mivel teherbe estem tavaly kétszer is, azt mondták, hogy valszleg nem lehet neki baja... Mivel csak az én nődokim mondta az ellenkezőjét ennek, így eleinte el is hittük, hittem az andrológusnak ezt.

Azt mondták próbálkozzunk. Én a második vetélés után (ezt műtéttel kellett "befejezni") úgy döntöttem nem hagyom annyiban. Felvetettem hogy menjünk el egy meddőségi klinikára. A férjem örült neki, szerette volna (ezen a ponton a vetélések miatt nálam jobban szerette volna) ha végre megszületik a harmadik gyerekünk.

Be is jelentkeztem végül, de kiderült, hogy majdnem egy év a támogatott kezelésekre a várakozási idő. Mondtam a férjemnek, nem baj, akkor addig hátha sikerül teherbe esni, majd próbálunk "időzíteni" az együttléteket, meg kivizsgáltatjuk magunkat, eredményeink lesznek legalább mire időpontunk van. Én ehhez tartottam magam, minden hónapban mindent megtettem hogy 'jókor' legyünk együtt, a férjemnek meg úgy tűnt teljesen mindegy, hogy naponta kétnaponta vagy spontán netán tervezetten vagyunk együtt . Ő állandóan szexelni akar, mindegy milyen nap van este, reggel.. mindegy. Itt kezdődtek a bajok. Kiderült, hogy az amúgy gyakori szex mellett gyakran önkielégítést is végez. Ne értsen senki félre, nem zavar, de mivel megegyeztünk hogy akkor most mindent megteszünk ezt óriási becsapásnak éreztem. Aztán én, igeretemhez hűen elmentem, kivizsgaltattam magam újra most nyáron. Továbbra is megfelelő a ciklusom, nincs akadálya a teherbeesesbek. Ő persze nem ment el. Úgy volt vele, majd a meddőségiben kivizsgálják, pedig nem ebben egyeztünk meg.Na most kivizsgálták, kiderült, gyakorlatilag sertil.


Becsapva érzem magam. Elment 3 évem megint azzal, hogy minden hónapban azt várom, hátha most sikerült. Időközben betöltöttem A 40-et, rengeteg trauma ért, így már nincs kedvem ehhez az egészhez. Nincs időm megvárni amíg rendbeteszik, erre lett volna jó az elmúlt időszak..


A 3 évből a fele állítom azért nem lett sikeres mert a férjem zsebkendőbe verte ki a f.szat. a maradék időben meg beleszart abba, hogy min megyek/megyünk át, nem ment utána a problémáknak csak mindig mindent a szőnyeg alá sepert.. szokásosan.


Mással is ezt csinálja, ezt csinálta 10 éve is. Mindig halogat, és én nem vagyok ilyen de eddig ez nem volt ennyire dühítő, mint most, hogy lassan nyilvánvalóvá válik, hogy nem fogjuk tudni fizetni a lakáshitelt, mehetünk albérletbe a gyerekeinkkel, mindezt azért mert ő nem tudott elmenni egy vizsgálatra. Úgy volt vele, "majd összejön"

Ha rákérdezek, "te tényleg ezt akarod?" Azt mondja igen persze, megbeszéltük, stb. Én már rég kimondtam, hogy nem érdekel az egész, O még mindig azt mondja, hogy igen persze..


Egyszerűen csak dolgozni akarok estig, nem akarok vele lenni, hányok a szextől, mióta megtudtam a maszturbálás hazugságot plusz volt az utolsó vetélés szerintem egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt orgazmusom, pedig előtte minden rendben volt.


Tudom, a "gyerekcsinalassal" kiirtottuk a romantikát. Benne volt a pakliban, már az első gyereknél is volt ilyesmi de akkor úgy éreztem a férjemnek is szívügye ez az egész.


Egyébként a férjem már vagy 7 éve sehova nem visz, amióta vannak gyerekeink állandóan velünk vannak. Egy ku.va szabadnapot se vesz ki, ha én kiveszek. Ha mégis kivesz, akkor csak a veszekedés megy egész nap. Egy ideje csak sírok, vagy veszekedek vele, ő meg leszarja. Most is halál nyugodtan alszik, én meg a nappaliban bőgve irom ki ezt a szart ide.. senkivel nem tudom megbeszélni, mert nem akarom ezeket elmondani.


Én így nem tudok élni és a gyerekeknek se jó ez az egész. Én már nem akarok harmadik gyereket, főleg nem tőle. (Senkitől.. )


Azt hiszem, el akarok válni.



2023. okt. 23. 01:41
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
53%

Hmmm. Hát itt nem lett volna ilyen gond ha az első vetélés után leis álltok evvel. Meg előre felvenni a CSOKot is...

De a baj már megvan. Ha váltok se lesz könyebb a hitellel, sztm elkéne ezt engedni, beszélgetni és élni.

2023. okt. 23. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
4%
A férjedet sajnálom csak az egész sztoriban.
2023. okt. 23. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:

Nem egyedül döntöttem el a harmadik gyereket. Közösen döntöttünk a harmadik gyerek vállalása mellett és amellett is hogy így veszünk fel hitelt, és teljesítjük amit vállaltunk. Nem abból indultunk ki, hogy ez nehéz lesz, abból hogy nagy családot szerettünk volna és nekünk uyblenne teljes az életünk. Ez elhatározás kérdése, amit nem most hanem 10 éve határoztunk el... Még egyszer mondom.l: Közösen.


Azt nem tudtuk hogy ő megint meddő. Ha tudtuk volna biztosan nem megyünk ebbe bele. A hitel előtt volt is vizsgálaton. Akkor látszott, hogy romlott az állapota a 4 évvel előtte lévő vizsgálathoz képest, de csak annyit javasoltak, próbáljuk meg időzíteni az együttléteket..


A maszturbálással semmi bajom, mindenki csinálja.


Azzal van bajom, hogy megbeszéltük, mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön a teherbeesés. Én tartottam magam ahhoz amit megbeszéltünk közösen, ő meg nem, cserébe hónapokig a kepembe hazudott.


Egyszerűen nincs kedvem magyarázkodni itt olyan embereknek akiknek fogalmuk sincs erről a betegségről, állapotról, a meddosegrol.. de 1 mondatban leírom: Mivel neki nem jók az eredményei nem fér bele a maszturbálás a ciklus azon részén amikor együtt kell lennünk, időzíteni kell az együttlétet... ez kb 4 nap, aki ezt a havi 4 napot nem bírja ki az nem akar gyereket vagy idióta. Sok ember küzd ezzel, és más is így csinálja, csak nem beszélnek róla, mert nem egy boldog téma még amúgy is senkinek semmi köze hozzá. Ezért nincs senki akivel ezt nem lehet megbeszélni mert kínos erről beszélni ismerőssel.


(A privat üzenetre nem válaszolok és nem szeretném ha idegenek csinálnának nekem 3 gyereket..)

2023. okt. 23. 09:05
 14/27 A kérdező kommentje:

"Hát itt nem lett volna ilyen gond ha az első vetélés után leis álltok evvel."


Akkor már felvettük a hitelt és mivel 4bol egy nő elvetél életében egyszer, az elsőnek nem tulajdonítottunk akkora jelentőséget. Az egyébként is egy nagyon korai vetélés volt, nem annyira viselt meg, mint a második, mi már 12. Hét utáni volt.


Nagyon nem vagytok képben, ez nyilvánvaló. Cserébe úgy tudtok itelzeni hogy csak na.

2023. okt. 23. 09:09
 15/27 anonim ***** válasza:

3. "A sűrű ürítés nemhiszem, hogy sterilséget okoz.


Akkor cserélődik a cucc, tehát annál frissebbek az ebihalak 🤔"


Bár ugye ebben az esetben kiderült hogy visszeres a heréje.

A túl sók ürítés se optimális. Kell egy bizonyos mennyiség, hogy optimális legyen a cucc mennyiség a teherbeeséshez. Ugye idő améig a here megtermeli a megfelelő mennyiséget. Persze ne sokról beszélünk, idősebbeknél is csak 2-3 nap. Egy barátomnak mondta az orvos, mikor nehezen jött nekik a gyerek, mondjuk ott sajnos a hölgynek voltak egészségügyi problémai.

2023. okt. 23. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
87%

Ha elváltok tudod normálisan nevelni a gyerekeket egyedül?

Mert ha igen, akkor tedd meg, ezt már nem hozzátok helyre, a leírásod alapján totál hideg veled szemben a férjed.

2023. okt. 23. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 A kérdező kommentje:

Anyagilag igen, de minden más szempontból nagyon nehéz lenne. Kb. Kevés időm van most is magamra, csak a gyerekek a munka meg a háztartás. Az egyetlen szórakozásom a sport meg a munkába menekülés.


Nyilván amúgy ha velem lennének 0-24 a gyerekek, akkor nem tudnék egész nap dolgozni pl.


A gyerekeknek viszont lenne jobb ha nem két veszekedő emberrel lennének, hanem külön külön két normálissal.


Próbáltam ma mondani, hogy szeretnék válni de sokkot kapott, hogy miért, közölte, hogy ez csak hiszti és elment az anyjához a gyerekekkel.

2023. okt. 23. 11:22
 18/27 anonim ***** válasza:
Aztán majd lehet fizetni a csok utáni büntit..
2023. okt. 23. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:
Így is kell fizetni, szóval ez annyira nem lenne hátrány.
2023. okt. 23. 12:05
 20/27 anonim ***** válasza:
Figyi, ha 12 hét után vetéltél el akkor az teljesített gyereknek számít nem? Akkor min megy a hiszti?
2023. okt. 23. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!