Mi az a pont, amikor a válás a megoldás?

Tizenéve együtt vagyunk, fiatalok. Már egy-másfél éve döglődik a kapcsolatunk. Mindig vannak apró sérelmek, amiken nem tudunk továbblépni. Mondtam egy-két olyan dolgot korábban, amit nyilván nem tudok visszafordítani, ő meg nem képes elfelejteni, és a legváratlanabb pillanatokban tolja az arcomba. Jóformán nem szeretek már emiatt hozzászólni, ő meg azt mondja, nem lehet velem beszélgetni, mert mindenre ühüm a válasz, meg oda se figyelek. Ez csak fokozódik folyamatosan. Emellett nem érzem, hogy szeretne. A d.gás is sablonos, unalmas, már ha megszán egy menetre havonta egyszer, nem érzem benne az érzelmet, vágyat irántam, tényleg mintha csak odaadná magát, hogy na be legyen fogva a szám, meg hogy k.rvához azért ne menjek el örömért. Ezeket legutóbb megjegyeztem, már a bimbóit sem nyalhatom meg, a fülébe sem nyalhatok, mert nem higiénikus, tizenév után most jött rá. Ha szexet akarok akkor ne kérdezzek rá, csak utaljak rá a viselkedésemmel, stb., csak hát nem véletlenül szoktam rá a megkérdezésre, mert nem két alkalommal lettem lekoptatva, hogy most nincs hangulata. Miután a fejéhez vágtam ezt egy hónapja, ma azt hittem minden rendben van, nem kérdeztem, csak csináltam, majd előáll egy olyan kérdéssel, hogy most is meg fogja kapni a legutóbbit, hogy semmi érzelem nincs benne? Mondani sem kell, a kedvem teljesen elment tőle, nem is tudom értelmezni ezt az idióta kérdést most sem, hogy mi célja volt, mikor gúnyosan megkérdezte. Szánalmasnak érzem magam, ha a szükségleteimet rajta elégítem ki, mikor látszólag ő s.arik rá egy hónap után is akár, hogy van közöttünk valami vagy nincs. Ha elmennék egy ismeretlen csajhoz, attól több érzelmet kapnék, mint tőle. Ezek után meg csinál úgy, mintha semmi nem történt volna, egész nap próbál beszélni értelmetlenebbnél értelmetlenebb költői kérdéseket feltéve, és cuppog, hogy megint milyen jót beszél magával. Nem tudom, hogy velem van ilyen k.baszott nagy probléma vagy vele.

Baromira beleuntam már a kapcsolatunk e formájába, és a válás gondolata kismilliószor felmerült bennem, amit közöltem is vele. Van hitelünk, házunk, de az sem érdekel, ha megmaradna neki a ház, mert annyira s.arnak érzem a kapcsolatunkat, hogy ezen nem lehet változtatni már, meg erőlködni, hogy jobb legyen. Mikor elmondtam neki, hogy engem csak egy fix jövedelemforrásnak tekint a hitel miatt, illetve hogy csak a magánytól fél, nem attól hogy nem leszek vele, arra semmi reakciót nem adott.

Azt hiszem, hogy más után vágyakozik már, én meg csak az élete része vagyok, akit egy barátjának tekint, akivel d.g havi egyszer, nem a férjének. Sokszor látok olyat is, hogy hirtelen kilép a telefonból, ha odamegyek hozzá, ha bemegyek a szobába aludni mindig veszi a kezébe a telefont, mikor kimegyek meg benyomja a sorozatot, mintha addig is azt nézte volna.

Nem tudom mihez kezdjek, azt hiszem könnyen tovább tudnék lépni az x közös évünk ellenére, valahogy mégsem tudom rászánni magam.

Tudnám szeretni még, de ezekkel a pikirt beszólásokkal elveszi a kedvem attól is, hogy reggelente munkába indulás előtt köszönjek neki (persze nem hiszi, hogy ezek a beszólások annyira komolyak lennének, én csak "mártírkodok").

Természetesen ő magát annak gondolja, aki megpróbál megtenni mindent a kapcsolatért, mert beszélgetni is próbál...

Aki járt hasonló helyzetben, annak válással zárult vagy nem?