Hallgassak a páromra, vagy várjak még?

Szeptember 1-gyel közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonyom. A legelső munkahelyem volt, 8 évet dolgoztam ott. Azóta állást keresek nagyon intenzíven,eddig 36 helyre küldtem el az önéletrajzom, plusz a motivaciós levelem (ahol kérték). Csak olyan helyekre jelentkeztem, ahol maradéktalanul megfelelek az elvárásoknak. Eddig 2 hely jelzett vissza, hogy nem engem keresnek, 2 pedig behívott állásinterjúra, ahol megígérték, hogy visszajeleznek, ami azóta sem történt meg. Semmi irreális elvárásom nincs sem munkakörülmények,sem anyagiak terén, sőt mobilis is vagyok, nem baj az sem, ha nem Budapesten van a munkahely. Szeptember óta a tartalékaimból élek, eléggé megvisel mentálisan a sikertelenség. A pasim is észrevette, hogy megváltoztam, sokkal ingerlékenyebb lettem, hamarabb felkapom bármi apróságon a vizet. Azt mondja, hogy adjam be olyan helyre is az önéletrajzom, ami nem a végzettségemnek megfelelő, menjek el pénztárosnak valamelyik multihoz, vagy akár takarítónőnek, ilyen helyre biztosan hamar felvesznek. Engem azonban még mélyebbre taszítana lelkileg, ha ilyen jellegű munkát kellene végeznem, úgy érzem ennél jóval többre vagyok hivatott. Nincs már wgy hónapja munkám, és lassan a párom is szakítani fog velem emiatt, legalábbis ettől félek. Pedig soha egy forintot nem kértem tőle, nem is fogok, a tartalékaimból tartom fenn magam.