Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Exre való féltékenységet, hogy kezeljem?
Megismerkedtem, majd összejöttem a párommal. Eddig elég jól működünk együtt, egyet leszámítva. Az előző kapcsolatából a férfi betegségen meghalt kb. 1 éve. A kapcsolatban már kimondásra került a bűvös szeretlek szó mindkettőnktől, illet érzem is felőle. Viszont elég sokat mesél róla, amit egy ideig megértéssel hallgattam. Azonban a napokban szóvá tettem, hogy tiszteletben tartom az emlékét, de nem érdekel minden vele átélt emlék. A válasz az volt, hogy sokszor eszébe jut és nem tudja, hogy ez változni fog-e. Azóta háborog a lelkem, másodhegedűsnek érzem magam.
Ti ebben a helyzetben mit tennétek?
#4:
Ha nincs túl rajta, akkor minek ismerkedik mással? Először heverje ki és ne mást használjon ki, mert az eléggé tiszteletlenség...
Még csak egy év telt el, gyászol még az a szegény nő! Nem kételkednék abban, hogy szeret e téged, de akkor sem tudja feldolgozni a dolgot, mert még nagyon friss az "élmény"!
Vedd rá őt, hogy kezdjen el pszichológushoz járni, mert nem dolgozta fel! Szar volt és/vagy kevés volt az, akihez járt. Az sem baj ha mind a ketten mentek. A lényeg, ha szereted és vele akarsz maradni, ne legyél önző, lássa, hogy mellette vagy, hogy segítesz neki!
Hidd el, hogy normális segítséggel könnyebben túl lesztek rajta és egy életre hálás lesz érte, ha sikerül meggyógyulnia!
És most egy kicsit genyó leszek, de ki kell mondjam!
A kezelés számláit tedd el (már ha te fizeted!) mert megvan arra is az esély, hogy szimplán kapcsolat függő a nő és csak azért van veled, hogy ne legyen egyedül-tőled várta a problémáira a megoldást és előfordulhat az a kellemetlen szituáció, hogy a kezelés végére, már nem fogsz neki kelleni!
Bocsánat, jobbulást és hosszú-boldog éveket kívánok nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!