Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tegyem túl magam ezen? Segítségre van szükségem.
A barátom 3 hete szakított, mert nem szeret, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon kedves volt velem az elmúlt hetekben, szinte úgy tűnt, mintha bánná, amit tett. Lehívott meccsére, mondván, fontos neki. Buliztunk együtt, ahol mikor meglátott egy másik sráccal, majdnem nekiment, féltékeny volt (igaz, részegen). Azzal a sráccal később smároltam is, de ő nem látta, viszont tegnap bevallottam neki, és nagyon kiakadt. Azóta bunkózik, nem is értem, miért, hisz ő hagyott ott, szabad ember vagyok.
Aztán tegnap elmentünk egy buliba, ahol szintén ottvolt, és a szemem láttára, 2 méterre tőlem lesmárolt egy csajt!!! Én meg semmibe voltam véve. Azt hittem, ott halok meg, én borzasztóan szeretem őt, vissza akartam kapni, de csalódottságomban már nem tudtam, mit tegyek (ezért smároltam a másik sráccal is, hiába a volt barátomat szeretem, egyszerűen annyira fáj, hogy már nem tudom, mit tehetnék). Hajnal óta csak zokogok, de erre már minden kevés, nem tudom, hogy enyhítsem, annyira szeretem, erre mással smárol előttem! Ezzel megölt bennem valamit. Szerintetek? Azért csinálhatta, mert én is mással kavartam? Mit tegyek? Elfelejteni nem tudom.
Szia!
Én nem értem a többiek miért k*rváznak le téged emiatt. Ha egyszer szakított veled, akkor semmi joga ahhoz, hogy féltékenységi jelenetet rendezzen. Nem egy cipő vagy, amit néha felhúz a lábára, aztán meg leveszi, amikor éppen nincs rá szüksége! Beszéld meg vele, mit érez, és miért szakított veled. Ha úgy látod esélytelen a dolog, akkor fölösleges törni magad rajta, csak csalódni fogsz és még nehezebb lesz kiheverni a szakítást. Az is lehet, hogy tényleg megbánta, amit tett, de mindenképpen tisztázd vele, mert kétségek között sehova nem jutsz.
20/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!