Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm nem akarja vezetni a háztartást. Szerintetek ez így rendben van?
Párommal a szüleim lakásában élünk. A lakást ki szeretnék majd adni bérbe, de amíg itt lakunk nem tudják (meg persze fel is kellene kicsit újítani). Ha sikerülne kiadni anyukám jóformán elmehetne nyugdíjba. Ezt csak azért írtam le hogy tudjátok miért van szükség, ill. miért szeretnék venni magamnak saját lakást/felújítandó házat. Célom továbbá hogy fel tudjak mondani a munkahelyemen és csak a vállalkozásommal foglalkozzak. (Szakember vagyok)
Párommal kb 3-4 éve vagyunk együtt. Sokat dolgozom a fent említett okok miatt, van egy fő állásom ahol gyakran kell túlórázni, illetve egy vállalkozásom is. Mivel elég fáradtan érek haza, nem mindíg van kedvem/erőm nekiállni takarítani vagy főzni. A mosogatást és a ruha mosást meg tudom csinálni, mert azt jóformán a gép csinálja helyettem, csak bepakolok meg kipakolok belőle. Viszont takarítani és főzni egyátalán nincs se kedvem se időm. Párom meg magától nem csinálja egyiket se meg, csak ha szólok neki és segítek benne.
Áll a kosz a lakásban, minden nap mirelit sz*rokat meg mekis kaját eszek. Szemetet is csak akkor viszi le ha szólok neki, amúgy itt büdösödne.
Vágyom már arra hogy egyszer egy tiszta lakásba érjek haza, ahol főtt kaja vár.
Ha barátnőmnek azt mondom hogy szerintem ez az ő dolga lenne, hogy megteremtse nekem az "otthon melegét", akkor meg meg van sértődve hogy a nők el vannak nyomva, meg hogy ő is dolgozik. Bármikor megemlíten ezt neki, azt mondja ez közös munka lenne.
Amit kér anyagi szempontból megveszek neki, de miven nem kér szinte soha semmit, csak csokit meg nassolni valót ezért (gondolom én) úgy van vele hogy nem az a tipikus aranyásó.
Lehet régimódinak mondotok, de szerintem ez az ő dolga lenne. Én dolgom pedig hogy annyit keressek hogy a pénz miatt ne kelljen aggódni, illetve ha szeretne inkább csak a háztartással foglalkozni a nő, akkor ne legyen nagy gond a bevétele kiesése.
Főleg ha egyszer gyerekünk lenne és még az ő gondozása is rá hárulna, nem tudom mi lenne vele...
Félreértés ne essék, nem az a fajta vagyok akinek az élete a munka. Pont ez a lényeg hogy mikor hazaérek inkább vele tölteném az időt, mint ahogy most is teszem. Szerintem hogy "érzelmileg" ott legyek neki nagyon fontos. De a munka, a háztartás, a főzés meg az érzelmi támogatás, meg minden egyszerre már nem megy...
Szerintetek ez így rendben van? Hogy tudnék változtatni a dolgokon, mert nekem ez így nem jó.
Ő keres kb 200e ft én pedig 600-700e
Ő 22 éves én 23
Válaszokat előre is köszönöm!
"Ha barátnőmnek azt mondom hogy szerintem ez az ő dolga lenne, hogy megteremtse nekem az "otthon melegét", akkor meg meg van sértődve hogy a nők el vannak nyomva, meg hogy ő is dolgozik. Bármikor megemlíten ezt neki, azt mondja ez közös munka lenne."
Nem az ő dolga megteremteni az "otthon melegét" = hogy te kényelmesen kidőlj munka után, semmit ne kelljen csinálnod hanem MINDKETTŐTÖK FELADATA az "otthon melegét" létrehozni!
Ketten laktok ott, ketten dolgoztok és KETTEN főztök stb.
Nagyon jól csinálja, annak úgy kell lennie, az úgy igazságos.
"Én dolgom pedig hogy annyit keressek hogy a pénz miatt ne kelljen aggódni, illetve ha szeretne inkább csak a háztartással foglalkozni a nő, akkor ne legyen nagy gond a bevétele kiesése."
Ez unfair gondolkodásmód, egyenesen degradáló a nőre nézve. Úgy gondolom hogy te azt szeretnéd igazából, hogy otthon legyen "házitündérke" = valójában cseléd és szexbaba bármikor csak kedved támad hozzá és ne pattogjon. Egyébként miféle baromság az utolsó belinkelt mondat már.
Kiesik a bevétel? Egy része, de az anyaságit kapja, sokkal többet ha munkahelyről kerül oda, mintha nem lenne munkája és 3 év után visszamegy dolgozni ugyanúgy.
Nem értem, hogy mit akarsz tőle esküszöm, igazság szerint neked vélegénynek kellene lenned, akinek az ancija megfőz és kiszolgálja. Hiszen anyukád miatt gürcölsz úgyis:
"A lakást ki szeretnék majd adni bérbe, de amíg itt lakunk nem tudják (meg persze fel is kellene kicsit újítani). Ha sikerülne kiadni anyukám jóformán elmehetne nyugdíjba."
Hajtsd magad egyedül anyuci pici kisfia, ne a barátnőd szekáld, remélem hamarosan kidob téged. Hihetetlen mekkora fajankó vagy.
"Soha senki nem főzött olyan finomat mint az anyám, mikor munkanélküli volt, és szeretettel főzött."
Meg fog lepni, de a lánygyerekeiket is ellátják az anyák. Anyád nem a csajod, a csajod meg nem az anyád.
A szülő-gyerek viszonyt keresni egy kapcsolatban beteges dolog.
Mások vagyunk, másképpen gondolkodunk. Másképp vélekedünk a boldog kapcsolatról, de bízom benne hogy mindenki megtalálja a hozzá illőt. Én szerintem még nem találtam meg.
Köszönöm mindenkinek aki elmondta a véleményét.
Nagyon jól hangzik amiket írsz, de gondolj már bele kicsit. Ha ő nem dolgozik, nem keres pénzt csak otthon takarít, akkor totálisan tőled függne. És ha szakítana? Vagy te? Mihez kezd?
Lakásra gyűjtesz, szuper. Közösen tervezed az ott lakást. De ha közben kiderül, hogy mégse vele tervezed az életed? Neked van egy lakásod, neki meg semmije. Miért érné meg ez neki?
Ha nem gond hogy az ő fizetése kiesik, akkor abból lehet takarítót fizetni meg menüt rendelni pl.
Időbe többet dolgozol a párod azért csinalhatna többmindent kicsit otthon. De az ilyen h ne dolgozzon...🙄🙄
Mind2be van hiba bőven.
Valaki írta az állatokat meg aznudvart...nem nagyon tartanak már falun se állatokat, 2 kutya meg pár tyúk nem egy nagy valami. Füvet nyírni se egy nagy dolog.
N 31
Nem hinném hogy az a fajta lennék akivel ne lehetne megbeszélni bármit is.
Házat ha tudnék venni nyilván a kinti munkák mind az enyémek lennének... Gondolhatod hogy a tyukot se neki kéne levágnia. Max a tojást összeszedni ami annyira nem megterhelő de semmi több.
Az eredeti kérdéstől viszont úgy érzem nagyon elkanyarodrunk.
"A nők megkapják a vagyon felét egy házassággal"
A férfiak is ugyanúgy. Nincs külön törvény nőkre meg férfiakra.
És csak a házasság után szerzett vagyon feleződik.
"Nem hinném hogy az a fajta lennék akivel ne lehetne megbeszélni bármit is."
"Szerintem hogy "érzelmileg" ott legyek neki nagyon fontos."
Erre fel elvárod tőle, hogy ne járjon munkába, a konyhában tengődjenek a napjai és azzal, hogy robotoljon mint egy robot, akinek nincsenek érzései miközben emberről van szó.
"bízom benne hogy mindenki megtalálja a hozzá illőt. Én szerintem még nem találtam meg."
Remélhetőleg nem találod meg soha, de ha akadna is olyan buta "nő" aki a TE HÁZADBAN szolga lenne arra számíts, hogy vele elbeszélgetni nem fogsz tudni semmiről jóformán, mint írtam egy érzelemmentes robotot fognál ki.
Miért nem mész el pszichológushoz egyébként? Rád férne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!